Most kiderülhet, mit keresett Habony Árpáddal a momentumos Mécs, Demján magángépén

2016.06.21 16:52 Frissítve: 2017.06.22. 12:30

Még a múlt héten került a hírekbe, hogy Demján Sándor milliárdos nagyvállalkozó magánrepülőjén vállalkozók és milliomosok kíséretében kiruccant Makaóba, a Budapestre hazatérő gépen pedig ott volt a Fidesz első számú tanácsadója Habony Árpád, valamint a momentumos Mécs János testvére, Mécs Imre is.

A fedélzeten utazók között egyébként még Békés Balázs nemzetközi adótanácsadó és ügyvéd, továbbá Csányi Sándor OTP-elnök és a Demjánnal közös vállalatának, a Granit Polus Groupnak a jogi alelnöke, Sallay András is, írta a Magyar Nemzet.

Habony a lapok szerint a letelepedési-kötvények ügyében járt a távol-keleten, de mivel ő a vélhetően Rogán bulibárós sztorijából is ismert helikopterrel menekült el a ferihegyi reptérre kiérkező újságírók elől ezért a valódi okokat valószínűleg soha nem tudjuk meg.  Az sem derülhet ki, hogy például a Momentumos testvér mit keresett a magángépen.

Mécs Imre az Index információi szerint egyébként Demján jobbkeze, és egyben Habony Árpád barátja, ami felveti a kérdést; Ha a Momentum azzal vádolja meg az MSZP-t, hogy őket a Fidesz pénzeli, akkor mire gondoljon az ember, ha látja, hogy jócskán akad kapcsolat a Momentum és a Fidesz között – a két “pártonkívülin” keresztül?

A HírTV Célpont c. műsora egyébként beszámolt arról, hogy Habony és Demján között bizony Mécs a kapocs, és hiába akarták a Momentumtól megtudni, “hogy vajon őket esetleg Habony Árpád pénzeli-e?” a Célpontosok kérdésére ők csak annyit válaszoltak;

“Tolvajokhoz nincsen közünk”

Megpróbáltuk mi is elérni a Momentumot telefonon keresztül, de sajnos senki nem vette fel, ezért írásban tettünk fel nekik kérdéseket, amelyekre remélhetőleg válaszolnak, és kiderül, mi is van a háttérben.

A kérdéseink között egy a fenti Makaós ügyhöz lazán kapcsolódó témában is érdeklődtünk, megtalálta-e már a Momentum a “házi-milliárdosát”?

Kérdéseinkre, amint válaszolnak, rögvest új cikkel jelentkezünk, becsszó. Az alábbiakat küldtük el nekik:

Hogyan értékeli a párt, hogy a Fidesz rendszerének, propaganda-gépezetének első emberével (Habony Árpáddal) ment “Makaózni” Mécs Imre, akinek meglehetősen szoros kapcsolata van a Momentummal?

Mi lesz így a Momentum imázsával, ami eddig azt sugallta, hogy az Orbán-rendszert fenntartó elittel nem kíván együttműködni, közösködni? Hogyan fogják megmagyarázni ezt a tagságnak, szimpatizánsaiknak?

Történtek-e egyeztetések Demján Sándor magángépén Mécs és Habony urak közt?

Vannak-e még egyéb kapcsolódási pontok is a Fidesz és a Momentum vezetősége között?

Habony Árpádot a Fidesz szereti a párttól függetlennek láttatni. Mécs Imre is ilyen mostoha státuszban van önöknél?

Tárgyal, vagy tárgyalt-e a közelmúltban a Momentum vezetősége közül bárki egy vagy több nagyvállalkozóval vagy milliárdossal a párt- vagy különféle kampányok és személyek finanszírozásáról?

A Válasz megjött: Itt elérhető!

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!