Újabb Fideszes koncepciós vád bukott meg. Szenteczky mégsem mutyizott a lakásokkal?

A Németh Szilárd és a csepeli Fidesz által az MSZP XXI. kerületi vezetőjére zúdított félszáz vád közül az egyik legtöbbet szajkózott látszik meginogni.

Hét éve tartja össztűz alatt Szenteczky Jánost a Fidesz. A politikust, aki 2010-es kormányváltás idején Németh Szilárd ellenfele volt a kerületi polgármester-választáson több mint 50 ügyben jelentették fel, ám jogerősen eddig csupán egy becsületsertési ügyben sikerült elmarasztalni.

Ez elég karcsú ahhoz képest, hogy 2010 óta jogászok egész seregét állították rá a XXI. kerület korábbi szocialista vezetőire, főleg Szenteczkyre. A vélhetően nem kevés közpénzből felbérelt kerületi jogászkommandó tagjai ugyan több ezer oldalnyi aktát átnyálaztak, de mint a fentiek is mutatják, egymás után durrantak ki a helyi Fidesz által a közvélemény elé dobott politikai G-bombák.

Most pedig a csepeli lakásmutyi néven elhíresült ügyben derült ki, hogy nem is Szenteczky volt az, akinek a volt csepeli rendőrkapitány a lakását köszönhette. A vád szerint az egykori kerületi rendőrfőnök jogosulatlanul jutott hozzá egy önkormányzati lakáshoz, a Fidesz pedig azzal támadja Szenteczkyt, hogy mint a kerületi vagyonkezelő igazgatója, ő utalta ki lakást Császár Mihálynak. Szenteczky tagadja ezt, de vallomást eddig nem tett.

A fordulat a május 17-ei tárgyaláson következett, amikor tanúként hallgatták ki Orosz Ferencet, aki az önkormányzat gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere volt 2002 és 2010 között.

Orosz meghallgatása több szempontból is lényeges: egyrészt ő látta el vagyonkezelő szakmai felügyeletét, így Szenteczky felettese volt. Másrészt a tárgyalásról készült jegyzőkönyv szerint azt vallotta, hogy ő, és a korábbi csepeli polgármester nemcsak hogy tudott a rendőrkapitánynak utalandó lakásról, de ők is döntöttek róla. Orosz konkrétan azt mondta, hogy „a kapitány kereste meg a polgármestert, hogy szüksége van lakásra”, az pedig, hogy a kapitányé lett a lakás, „vezetői szinten dőlt el”.

„Tudott róla a polgármester, én, mi mondtuk, hogy megkaphatja a bérlakást” – mondta jegyzőkönyvbe Orosz Ferenc, hozzátéve, hogy „a felújításról is mi döntöttünk vezetői szinten”, és hogy Szenteczkynek, mint a csepeli vagyonkezelő akkor igazgatójának ezt a döntést „végre kellett hajtania”.

Ez a vallomás nem csak azért kulcsfontosságú, mert ez alapján nyilvánvaló, hogy a fideszes vádakkal ellentétben nem Szenteczky volt az, aki a lakásról szóló döntéseket hozta, de Orosz a vallomásával ellentmondott Tóth Mihály Csepel volt polgármesterének korábban az ügyben tett vallomásával is. Tóth ugyanis azt vallotta, hogy ő nem tudott semmit a rendőrkapitány lakásáról.

Az ellentmondás feloldásához a két korábbi kerületi vezető szembesítésére lesz szükség, ma azonban a bíróság Orosz Ferenc és Halmos Istvánné, a XXI. kerület akkori pénzügyi igazgatójának ismételt meghallgatását tartotta szükségesnek.

Orosz a szerdai tárgyaláson újat nem mondott a korábbi vallomásában foglaltakhoz képest. Tulajdonképpen Halmosné sem, ugyanakkor vele kapcsolatban kiderült, hogy ma is a csepeli önkormányzatnak dolgozik, illetve konkrétan azzal a fideszes vezetéssel áll megbízási szerződésben, akik a feljelentés tették Szenteczky ellen 2010-ben.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!