Egy nagyon kényes fideszes ügyet lepleztünk le – súlyos részletek derültek fényre az újságíróverés kapcsán

Fotó: Halász Júlia

Halász Júlia a 444.hu riportere az újbudai fideszes rendezvényen egy lakossági, nemzeti konzultációs fórumon elszenvedett sérelmei nemcsak az egész ország, de a szabad világ, és a civilizált világ sérelmei is.

Ezt az eseménysorozatot, Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója jelentette be, amikor közölte az ország lakosságával, hogy 120-130 helyen tartanak nyilvános fórumokat országszerte a nemzeti konzultáción feltett kérdések témájában. Egy ilyen rendezvényen akart Halász Júlia videóriportot készíteni, amit felháborító módon megakadályoztak.

Miközben Halász Júlia a rendezvényen felszólaló kormánypárti politikusokat hallgatta kollégája hívta őt telefonon, ezért kiment a teremből, Szabó László a fideszes önkormányzat kabinet vezető helyettese utána ment és kivette a mobiltelefonját Halász Júlia kezéből, mert szerinte az újságíró engedély nélkül felvételeket készített. Ezután elkezdte lökdösni, Halász Júlia eközben a rendőrséget akarta hívni és segítségért is kiabált, senki sem segített, sőt páran beszálltak a lökdösésébe. Szabó László végül a lerángatta a hölgyet az épület elé. „Nagyon megijedtem, amikor rám támadtak. De nem szeretnék félni, hanem szeretném, ha kiderülne az igazság” – nyilatkozta Halász Júlia.

Magyarország Kormányának érzéketlenségét és embertelenségét Németh Szilárd megszólalásából érezhetjük, diktatúrákban lehetséges csak értelmezni, hogy a kormánypárti politikus a kérdésre nem válaszol, helyette általánosságban beszél a kormánypropaganda által megkreált ellenségképekről, Soros Györgyről, civilekről, újságírók szakmaiságáról.

Halász Júlia feljelentést tett a rendőrségen a Budapesti Rendőr-főkapitányság információs rendszer vagy adat megsértése gyanúja miatt, ismeretlen tettessel szemben indított nyomozást. A nyomozás folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Ezen túlmenően Halász Júlia tettleges becsületsértés elkövetése miatt magánvádas eljárást kezdeményez.

A fidesz.hu weboldalon megtalálható a párt hivatalos közleménye, amelyben a fórumot a sajtó számára zártkörűnek nyilvánítják. Ennek ellenére az újbudai Fidesz szervezet honlapján közzétett cikk szerint a rendezvény utáni sajtótájékoztatón Varga Mihály azt mondta:

„A lakossági fórumok azért hasznosak, mert így személyesen is kinyilváníthatják a polgárok a véleményüket, és tájékozódhatnak azokról a kérdésekről, amelyek az életüket befolyásolják. A Nemzeti Konzultáció 2017 lehetőséget teremt arra is, hogy a lakosság véleményét összegyűjtsék és informálják a nemzetközi közvéleményt…”

Szabó László a párt közleményén túl nem kívánt nyilatkozni a történtekről, de az elárulta, hogy a kormánypárt fórumáról csak a nekik tetsző szerkesztőségek tudósíthattak. Ezt rosszul tudja.


A cikket beküldte a Pesti Bulvárnak: Farkas Szilárd. Köszönjük!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!