A Fidesz tegnap leszavazta a 13.-havi nyugdíj bevezetésére tett MSZP-s javaslatot /videó/

kép: Korózs Lajos Facebook

A Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését kezdeményező szocialista indítványt az Országgyűlés népjóléti bizottságában kedden – közölte a testület szocialista alelnöke Budapesten sajtótájékoztatón.

A 2018-as költségvetéshez benyújtott módosító indítvánnyal kapcsolatban Korózs Lajos azt mondta, az MSZP-nek fontos annak a 2,7 millió embernek a sorsa, akit érintett volna ez a rendelkezés. A Fidesznek viszont az volt fontosabb, hogy megmaradjon a Magyar Villamos Művek szponzorációs pénze, hogy azzal tudják támogatni a Civil Összefogás Fórumot, vagy hogy megépüljön az olimpiai központ, vagy hogy több tízmilliárddal támogassák a közmédiát – tette hozzá.
Korózs Lajos közölte azt is, hogy a kormánypárti többség nem támogatta az MSZP szociális módosító csomagját arra hivatkozva, hogy finanszírozása veszélyeztetné a Miniszterelnökség működését és a Paks II. beruházást, illetve nem támogatta a párt egészségügyi csomagját sem, amely több forrást adna a rákbetegek gyógyítására, a mentősök bérére.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!