Összenő, ami összetartozik – Horthysta fideszesek dörgölőznek a gárdistákhoz

2017.05.10. 9:00

Ilyen az, amikor a Fidesz kimutatja a foga fehérjét. Történt ugyanis, hogy Perkáta fideszes önkormányzati többsége támogatott a minap egy javaslatot, miszerint legyen már a Horthy Miklósnak egy szobra, mer mé ne.

Május 20-án fel is avatják a magyar történelem egyik legmegosztóbb alakjának, Horthy Miklósnak a mellszobrát, ahol beszédeket a szokásos brancs mond, ex-MIÉP-esek, gárdisták, Jobbik-közeli félnáci fideszesek, zavarodott tekintetű, megkeseredett életek.

Somogyi Balázs Perkáta polgármestere, akit fideszes támogatással választottak meg, még márciusban rábólintott az ötletre, az ok zseniális, figyeljenek;

“a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságára”

hivatkozva támogatta a szoborállítást.

De van még lejjebb; a szoborállítással ugyanis nem kívánnak kifejezni semmilyen állásfoglalást az ügyben. Pedig rendszerek pont emiatt állítanak szobrokat (lásd Sztálin szobor, munkásmozgalmi szobrok, vagy irredenta emlékművek, stb.) úgynevezett “állásfoglalás” okán. Ott a szobor, az vagyunk mi. Pont.

De beszéljen az idézet a Fehérvár kukac oldaláról: “A politikus szerint az önkormányzat a döntéssel semmilyen politikai, történelmi állásfoglalást nem fejt ki, ezt a hivatott magyarországi köztestületekre, szakmai szervezetekre, tudományos műhelyekre bízza, helyettük vitába nem kíván bocsátkozni, az előbb említett feltételek teljesítése esetén birtokában a döntéssel kiáll a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett.”

A “szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságára” hivatkozva ezen az alapon a szobor egy betonszarkofág-szerű sokkal nagyobb Orbán-szoborral való letakarása ugyanolyan valid dolog lehet (ebben az esetben nem okoz anyagi kárt senki ugye, csak ráemelné a vezér egész alakos szobrát, ami így egy matrioshka Orbán szobor lenne, belül egy kis Horthyval).

Na, de komolyan. Álljanak bele legalább, mert ez a maszatolás elég gáz. Mondja azt, hogy “kérem, én horthysta vagyok, szarjatok sünt!” Aztán annak meg majd számoljon a következményeivel.

HM
Horthy és Semjén lovon – szembe megy

A Budapesti Horthy-szobor is amolyan tipikus szélsőjobbos maszatolgatás. Egy magánterületen felállítottak, szintén egy mellszobrot, amire rá is pakoltak egy olyan üvegkoporsót, mint amilyen Hófehérkének van (Horthy meg a fehér lova, azért beköszön), na és akkor a magánterületen lévő lépcsősorról emlékezgettek. Jó, Perkátán mondjuk legalább kimerészkedtek az utcára vele. Brávó.

A fideszesek a szoborállítással egyébként pont a vezér szavainak mondanak ellent, ugyanis Orbán 2015-ben még azt mondta, a Fidesz nem támogathatja a szoborállítást olyan alakoknak, akik kokettáltak bármely elnyomó rendszerrel. Márpedig, ugye, itt most ennek az ellenkezője igaz.

 

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!