Megmutatjuk a dokumentumot, amit a Fidesz hét lakat alatt őrzött – volt rá oka

fotó: Reviczky Zsolt, Népszabadság

Jelentős késéssel ugyan, de szerdán kiadta az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke egy letelepedési kötvényeket forgalmazó cég adatait, amelyek nyilvánossá tételére jogerős bírósági ítélet kötelezte a testületet – írja a Magyar Nemzet.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Fidesz olyan kelepcébe került, amelyből már nem tudott kimászni, sőt, ha tovább halogat, rendőrökkel kényszeríthették volna ki az eltitkolt letelepedési kötvényekről szóló dokumentumokat a gazdasági bizottságtól.

A Magyar Nemzet még tavaly indított pert a Gazdasági Bizottság ellen, miután a testület fideszes elnöke, Bánki Erik megtagadta a válaszadást a letelepedési kötvényeket forgalmazó közvetítő vállalkozásokkal kapcsolatos közérdekűadat-igénylésre. A Fővárosi Törvényszék ítélete január 19-én emelkedett jogerőre, vagyis a bizottságnak 15 napon belül, azaz február 3-ig kellett volna a közérdekű adatokat eljuttatnia a laphoz.

Egy nappal azután, hogy a Magyar Nemzet feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen közérdekű adatokkal való visszaélés vétségének gyanúja miatt, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Bánki Erik kiadta egy letelepedési kötvényeket forgalmazó cég, a ciprusi bejegyzésű Migrat Immigration Asia Ltd. adatait, amelyek nyilvánossá tételére jogerős bírósági ítélet kötelezte a testületet.

A Magyar Nemzet által megismert dokumentumokból ugyanakkor nem derült ki, hogy a ciprusi cég honnan értesült a letelepedésikötvény-programról. Az is kérdéses, hogy személyesen, postán, esetleg e-mailben jelentkezett-e a Bodó János tulajdonában álló ciprusi vállalat a kötvényprogramra. (Bodó a tulajdonosa a dohány-nagykereskedelemmel foglalkozó Trafikbrand Zrt. nevű cégnek, illetve galériát is üzemeltet Budapesten, az V. kerületi Falk Miksa utcában.) Az iratokból azonban kiviláglik, hogy Bodó János 2015. november 11-én még egy magyar cég, a Migrat Bevándorlási Szakértő és Tanácsadó Zrt. nevében adott be állampapír-értékesítési kérelmet Malajzia, Mongólia és a Koreai Köztársaság tekintetében. Három héttel később ismét benyújtott egy hasonló kérvényt, szintén a említett országokra, de ezúttal már a ciprusi cég nevében.

Ezzel ugyanakkor Bodó nem vonta vissza a magyar társaság által beadott kérelmet. Egyelőre nem tudni, miért volt szüksége rá, hogy egy ciprusi cég nevében is engedélyt kérjen a letelepedési kötvények forgalmazására, az azonban beszédes, hogy ezt a vállalkozást – valószínűleg az idő rövidsége miatt – nem frissen alapította, hanem vásárolta.

Nem ez az egyetlen furcsaság a cég körül. A vállalkozásnak ugyanis nincsen honlapja, sem mongol, sem angol nyelven nem találtunk egyetlen honlapot sem, amely a letelepedési programot, vagyis a cég szolgáltatásait népszerűsítené.

A Migrat Immigration tavaly év végén azzal keltett feltűnést, hogy kérvényt adott be a gazdasági bizottsághoz, mivel a Seychelle-szigetekre is ki akarta terjeszteni szolgáltatásait. A testület meg is adta az engedélyt, majd egy héttel később hirtelen visszavonta.

Nemcsak az adóparadicsomnak számító szigetország állampolgárai vehettek részt egy hétig a letelepedési programban, hanem a Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégek többségi tulajdonosai is.

A program kapcsán az adófizetők 700 millió forintot fizettek ki teljesen feleslegesen az offshore-hátterű közvetítőcégeknek. Ezek a társaságok ugyanakkor 115-130 milliárd forintos bevételre tettek szert, amelyből 42 milliárd forint közpénz. Nem csoda, hogy a Fidesz ezeket az iratokat hét lakat alatt őrizte.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!