Két ok, amiért érdemes ma délután a Hősök terére menni

Számtalan bejegyzés kering a közösségi hálókon a napok óta tartó tüntetések kommentálásával.

Két különböző hátterű, de egy irányba mutató hozzászólással bíztatnánk olvasóinkat, miért érdemes a fiatalok mellé állni, akik már nem csak egy egyetem, hanem önmaguk s lássuk be – a mi szabadságunk védelméért indulnak délután a Hősök terén megtartandó demonstrációra.

“Tudom, nem statisztikai sokaság, csak hogy árnyaljam a képet.

A lányomék és baráti köre – CEU-sok, Corvinusok, BME stb. – rég látja mi baj. És elegük van. Eszükbe sincs a mostani politikai elittel foglalkozni, sőt a Momentumot sem kajálják be. És túl sokat tudnak – nem magyar sajtót olvasnak, közgazdászhallgatók, politológia hallgatok stb. – ahhoz, hogy higgyenek abban, ez a NER az ő életükben eltakarítható nyom nélkül. Fele annyira sem idealisták, mint én voltam az ő korukban.

Kint tüntettek es mennek, de nem bíznak a változásban, és valójában mind elhagyni készül az országot és azon dolgozik. Sajnos. És ennek ellenére kimennek, mert ha más nem maradt nekik, akkor legalább felemelik végre a hangjukat a diktatúra ellen.

És még egy szomorú adalék. Vannak többen, akik nem merték vállalni az arcukat, mert félnek, hogy kirúgják őket az egyetemről. Es be akarjak fejezni. Hogy utána mehessenek el. Ezt nekem tegnap mondták el. Eddig én sem tudtam. Látják a külpolitikai irányokat, belső struktúrákat. Sokkal okosabbak, mint gondoljuk. Harcolnak a hazájukért, de úgy, hogy közben tudják, nem tudnak győzni.

***************************************************************************************************************

„No…, akik azon szarakodnak, mennyire életszerű, hogy bemennek Gulyás Mártonért, meg hogy ott van Tuareg, meg van 2-3 vadbarom, azoknak összefoglalom a véleményem.

Igen… erős túlzás, hogy bemennek, meg sok-sok kellemetlen jelenlévő is lehet.., de ahhoz képest, kedves bal és liberális ismerőseim, hogy annyira futotta eddig az ellenzéknek, hogy rendezett pár tüntit, amiken általában összevesztek, ki vihet pártzászlót, ki nem… ezek a srácok NAPOK ÓTA nem adják fel.., nem csinálnak szelfiket, hogy teleposztolják a facebookot, Demszky sarka belelóg a képbe és nicsak, ott van Lendvai Ildikó, nameg FERIIIIIIIIIIII..!

HANEM ott vannak és kitartóak…

Lehet fanyalogni, de kedves 40-50-60 éves nagy forradalmár barátaim, évente egy-egy vasárnapi ebéd után, 2 alkalommal letudtátok a tüntiket aztán jött a nagy semmi… és semmi más nem történt, mint kreált megváltótok mellett fotózkodtatok..

És senki ne tévedjen el.. TÉTJE van, hogy kint vannak, mert tanulnak, egyetemre járnak, tudják tanáraiknak milyen a politikai beállítottságuk, hogy tudják őket megszívatni szigorlaton, DE NEM FÉLNEK!! És kurvára nem jó ám, ha valaki nem tudja befejezni a tanulmányait és fizetheti vissza az ösztöndíjat, meg esetleg a diákhitelt…”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!