Csalódtál a nőkben..?; építs egyet magadnak

Egy harmincas éveiben járó kínai mérnök, aki megunván az egyedüllétet, és a folyamatos párkapcsolati sikertelenséget, fogta magát, és egy “wifebot”-ot épített magának.

Az igazi hús-vér nőre távolról hasonlító szerkezetnek neve is lett, és arra is képessé tette alkotója, hogy néhány szót kimondjon. Az is tervezi, hogy háztartási munkák elvégzésre is képessé teszi.

Cseng Jiajia 31 éves, és mesterséges intelligenciával foglalkozó mérnök, így nem volt számára a feleségrobot megépítése teljesíthetetlen kihívás – írja a Daily Mail nevű brit tabloid.

A brit lap kínai sajtóforrásokra hivatkozva arról írt: a férfi tavaly év végén építette meg “párját”, és azonnal feleségül is ment hozzá, szülei és ismerősei is részt vettek az esküvőn.

Jingjing-nek nevezte el “kedvesét” s a hús-vér nőre távolról emlékeztető kreatúra képeket is képes felismerni a kínai karakterek mellett, és ha ez nem lenne elég, arra is képessé tették, hogy pár szót kimondjon. Persze, a teljes körű felhasználói élményhez ez még nem elég a férfinak, aki azt tervezi, hogy járóképessé teszi “feleségét”, hogy házimunkát is elvégezhesse.

Ugyan intim részletekkel a Daily Mail nem szolgál a bizarr kapcsolatot illetően, de szakértők véleményét idézve azt írják: az ehhez hasonló kapcsolatok egyre megszokottabbak lesznek, köszönhetően a teljesen életszerű szexbabáknak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!