Nyakó István: Egy színtiszta fideszes cégbotrány a Szeviép-ügy

A szocialista politikus indoklása szerint a Szeviép ezer szállal kötődik a kormánypárt politikusaihoz, és az első Fidesz-kormány is több szerződést kötött vele: a Fidesznél kell keresni a Szeviép-ügyben eltűnt pénzt – állítja az MSZP.

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy sikerült előkotornia a múltból egy színtiszta fideszes cégbotrányt, a Szeviép-ügyet.

nyako3

Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy a Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Tímár László, Szeged korábbi fideszes alpolgármestere. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarcha tanácsadója lett – idézte a nepszava.hu.

“Ezek után szánalmas a Fidesz erőlködése, hogy ennek a cégnek az ügyeivel próbálják lejáratni Botka Lászlót” – fogalmazott Nyakó.

A sajtófőnök szóvá tette azt is, hogy Botka László lejáratásával egy olyan embert bízott meg a Fidesz, aki már több politikai hazugságkampányt is vállalt, és bár jogi képviseletet lát el, nem tagja a kamarának.

Nyakó István szerint a Fidesz a gazdagok pártjaként megijedt Botka Lászlótól és programjától. A kormánypártnak címezve szavait közölte: “2018 után fizetni fogtok, mindenért meg fogtok fizetni”.

A sajtótájékoztatót – talán nem véletlenül – aktualizálta egy mai botrány, ami a szegedi önkormányzati ülésen történt, ahol önkormányzati és parlamenti vizsgáló bizottság felállítását és a károsultak állam általi kártalanítását követelte Szabó Bálint a Szeviép szegedi építőipari cég ki nem fizetett vállalkozói számára. Botka László polgármestert arra kérte, hogy ezek megvalósításában segítse a pórul járt vállalkozókat – számolt be a történtekről a delmagyar.hu.

nyako2

Szabó Bálint, aki évek óta képviseli azokat a főként építőipari cégeket, amelyeknek a Szeviép tíz és fél milliárd forinttal maradt adósa, arra kérte a szegedi polgármestert, hogy segítse őt feltáró munkájában.

A botrány a Városháza dísztermében folytatódott, ahol Szabó Bálint Botka Lászlónak ismét petíciót adott volna át, amelyet – mivel az ülésterembe nem engedték be – a karzatról próbált átadni. Ezzel azonban megsértette az ülések rendjét, mert a karzatról bekiabálva azt nem lehet zavarni, ezért rendőri elvezetést kértek rá.

A volt DK-politikus Szabó Bálint röviddel a közgyűlés befejezése után távozhatott a rendőrségről.

(kép: delmagyar.hu)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!