Szegény Lázár, szegény Semjén: Megegyezett a Heineken a Csíki Sörrel

Hiába ment Erdélybe hazafiságból muszáj-sörtinni Lázár: megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.

Ebben kinyilatkozták: “A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek”.

Pedig Semjén is, Lázár is ingujjukat feltűrve adták be az erdélyi szavazatokra is ácsingózó törvénymódosítási javaslatukat, hogy:

„A szabadság, amelyet a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúrák után kivívtunk magunknak, egyúttal azt a felelősséget is rója ránk, hogy megakadályozzuk és elejét vegyük az olyan jelenségeknek, amelyek — különösen az önkényuralmi jelképek kereskedelmi elterjedése és terjesztése révén — a mindennapokban elfogadhatóvá teszik, vagy egyenesen népszerűsítik a diktatúrák szimbólumrendszerét, ezáltal pedig akarva vagy akaratlanul azok gyilkos és embertelen eszméit is.”

Nem véletlen topogott egyik lábáról a másikra Kósa Lajos, amikor arról nyilatkozott, hogy nem lesz egy könnyű menet ez a vöröscsillag-ügy, ugyanis Magyarország eddig már két pert is elveszített Strasbourgban.

2012-ben a szélsőbaloldali Fratanolo János nyert a magyar állam ellen, mert itthon elítélték a hajtókájára tűzött vörös csillag viselése miatt – ez kétmillióba került a magyar államnak. Ugyanígy veszített az állam a Vajnai Attila kontra Magyarország perben is egy zakóra tűzött 5 cm-es vörös csillag miatt.

Lázár lassan rászokhat a Kőbányaira, Converse-cipőben majszolva a milkyway-csokit.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!