Hurrá..!, a jövő héten újabb nemzeti konzultáció indul

A kormány ahhoz kéri a magyar emberek támogatását, hogy meg tudjuk védeni határainkat és meggátoljuk a betelepítést – örvendeztette meg Magyarországot mai sajtótájékoztatóján Dömötör Csaba.

Továbbá ahhoz kérik a haza támogatását, hogy hazai kézben lehessen tartani az adók, a bérek és a rezsi szabályozását, ami némileg különös handabandázás, ugyanis, ha ezeket egy kormány nem tudja kézben tartani, akkor az a kormány mondjon le és dugványozzon a hátsókertben.. De Dömötör s főnökei szerint Brüsszel több területen is jogköröket akar elvonni a tagállamoktól, ezért Brüsszelt ebben meg kell állítani.

Sőt: a kormány ahhoz is ragaszkodik, hogy „nagyobb legyen az átláthatóság a külföldről pénzelt aktivistacsoportok esetében” – tette hozzá.

Dörmögő Dömötör finoman érzékeltette azt is, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága hülye, mivel “elhibázott ítéletével” úgy ítélt meg összesen hatmillió forintos kártérítést két illegális bevándorlónak, hogy közben Magyarország csak a kötelességét teljesítette, és védte a schengeni határokat.

A kormányzati megafon szerint a nemzeti konzultáció azt is szolgálja, hogy “közösen lépjünk fel a migránsbiznisz ellen, mint ahogy más, a nemzeti érdekeket sértő jelenség ellen is”.

Kedves Dömötör Csaba, arról, hogy mit is jelent és mennyiért a „migránsbiznisz”, vajmi kevés információnk van, pláne tételes kalkulációval.

Arról viszont pontos adatok állnak rendelkezésre, hogy a kormányzati konzultációs biznisz cca. kétmilliárd per alkalom és a konzultációs leporellók a rogáni agyközpontból egyenesen a kukákban landolnak.

Apropó Rogán: arról is relatíve meghatározható adatok vannak, hogy a letelepedési kötvényekkel történt kormánybiznisz (több) százmilliárd forintnyi közpénzt tolt ki homályos hátterű, kormány közeli kalandorok bankszámláira.

Kedves Dömötör Csaba, a következő össznemzeti konzultációra ajánlanánk mindösszesen egyetlen kérdést: Akarja-e Ön (állampolgár), hogy a kormány szétlopja a még megmaradt országot?

(kép: origo)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!