Milliókat ajánlott, hogy kivitesse a Pintér Sándorról szóló iratokat külföldre – lecsukták

Kép forrása: origo.hu

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai fogták el március 14-én az 58 éves, debreceni J. Róbertet, aki gyanújuk szerint egy ügyvédet próbált rábírni, hogy beszélje rá házi őrizetben levő védencét a szökésre, és arra, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos iratokat vigyen külföldre.

Az ügyvéd visszautasította, ezért J. megfenyegette. Az ügyvéd az erőszakos fenyegetés ellenére sem volt hajlandó segíteni, ezért J. végül több millió forinttal próbálta megvesztegetni.

A gyanúsított tulajdonában álló ingatlanokban tartott házkutatások során asztali számítógépeket, laptopokat, merevlemezeket, SIM kártyákat, pendrive-okat, CD-ket és a bűncselekményekkel összefügésbe hozható feljegyzéseket foglaltak le.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki J. Róbertet, aki az ügyvéddel történt találkozó tényét nem tagadta, a bűncselekmények elkövetését azonban igen. A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására – foglalta össze az esetet a 444.hu.

Ez mind szép és jó, de vajon csak nekünk jut eszünkbe az a gondolat, hogy mégis kinek ér meg több millió forintot, hogy Pintérről szóló iratokat juttasson ki külföldre? Mert ez elég ijesztő, ha jobban belegondolunk.

Miért is akar valaki valakiről külföldre vitetni dokumentumokat? Annak idején erre azért volt szükség, mert az államhatalom regnálása alatt itthon senki nem tudta érvényesíteni az igazát, ha az éppen egy vezetőről szólt. Ugyebár Magyarországon Pintér a belügyminiszter, tehát valamelyest érthető, hogy az őt terhelő adatokat nem itthon akarják bevinni a rendőrségre. De mindezt milliókért?

Le is tartóztatták a fickót, lefoglalva az összes adathordozóját, viszont arról nem szól a fáma, hogy milyen iratokról volt szó. Valószínűleg ezt soha nem is fogjuk megtudni…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!