Betelt a pohár: Handó Tünde uralmából most lett elegük a bíráknak

Forrás: Népszava

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke már törvényi erejű rendelkezést hoz és előírja azt is, hogy ki és mit gondolhat – ezt kifogásolják azok a bírák, akik Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon támadták meg a bírósági korrupció kivédésére hivatott, de visszaélésekre széles lehetőséget nyújtó integritási szabályzatot – írta a hvg.

A bíróságok integritási szabályzatába néhány meghökkentő előírás is bekerült, például; a bírónak ne legyen másodállása, se párttagsága, valamint ne fogadjon el nagyobb – a fizetése öt százalékánál drágább – ajándékot. A szabályzat, mely a korrupció kivédésére is szolgálhatna, de a szakma szerint sajnos az integritás egyebek mellett jelenti az Országos Bírósági Hivatal elnöke, azaz Handó Tünde értékeinek és elveinek való megfelelést.

(Handó Tünde egyébként a fideszes EP-képviselő Szájer József felesége, és még ezer szállal kötődik fideszesekhez, és a Fideszhez is – talán csak éppen nem párttag.)

„Nem lehet demokratikus egy olyan jogintézmény és független egy olyan hatalmi ág (bírói hatalom), amely tagjainak meg kell felelniük egy személy (OBH-elnök) mindenkori értékrendjének és az általa hangoztatott elveinek” – áll abban az indítványban, melyet Szepesházi Péter a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája ismertetett.

Véleménye szerint a Handó Tünde integritási szabályzata több ponton jogszabálysértő, és ellene megy a jogállamnak, sőt az egész a rendszerváltás előtti, diktatórikus környezetet idézi.

 

Az Alkotmánybíróság is meg fogja vitatni

Szepesházi a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságától kéri kimondani azt, hogy a Handó-féle szabályzat a véleménynyilvánításhoz, a tisztességes tárgyaláshoz, a hatékony jogorvoslathoz, valamint a gyülekezési szabadsághoz való jogot is sérti.

Hasonló érvek alapján, más bírák az Alkotmánybíróságon támadták meg, az amúgy már 2016. július elsején hatályba lépett szabályzatot, és megsemmisítését kérik a testülettől. „Az utasítás egyes céljaival (korrupcióellenesség) egyet lehet érteni, a szabályozás módjával azonban nem” – érvelnek az Alkotmánybírósági beadványban, amit február végén be is fogadott a testület.

A bírói függetlenséget az Alaptörvény garantálja, eszerint a bírák függetlenek, és csak a törvényeknek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók. Ebből következik – áll a beadványban – hogy a bírákra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket csak törvényben lehet meghatározni. Az OBH elnöke viszont ilyen képességgel nem rendelkezik, az általa szignált utasítás nem törvény, pláne nem sarkalatos.

Ehhez képest az integritási szabályzat „olyan jövőbeli, nem ismert felhatalmazást is ad az OBH mindenkori elnökének, akinek így a még nem ismert utasításai, szabályzatai vagy megfogalmazott gondolatai is törvény erejével bírnak” – írják a pereskedő bírák. Hozzátéve, ez alkalmas a jogállamiságba vetett közbizalom megingatására, a gyakorlatban pedig súlyosan veszélyezteti a független bírói hatalmi ág működését. A cikk itt folytatódik.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!