Lawrence Foster vezényli a Nemzeti Filharmonikusokat

Mozart, Haydn és Dvorák művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikusok csütörtöki koncertjén Várdai István gordonkaművész közreműködésével, Lawrence Foster vezényletével a Müpában

Az esten Mozart D-dúr “Párizsi” Szimfóniája, Haydn D-dúr Gordonkaversenye és Dvorák VIII. szimfóniája hangzik el. Haydn virtuóz gordonkaversenyét Várdai István szólaltatja meg – közölték a Nemzeti Filharmonikusok kedden az MTI-vel.

A Párizs számára készült szimfóniában Mozart tökéletesen használta ki a korszak francia zenéjének jellegzetes vonásait, olykor alkalmazva, máskor tudatosan szembefordulva a helyi konvenciókkal.

Haydn műve maximálisan kihasználja a hangszer korabeli lehetőségeit, így a szólista az éneklő dallamok előadása mellett megcsillogtathatja virtuozitását, miközben bemutatja szinte az összes játékmódot, kettős- és hármasfogásokat, skálákat és oktávokat, kiaknázva a cselló valamennyi regiszterét.

A Dvorák-szimfóniák tanúsága szerint a komponista tartalmi és formai szempontból is a tradíciók folytatójának vallotta magát. A programzene helyett a brahmsi-schuberti oldalhoz csatlakozott. Ez az állásfoglalás tükröződik a VIII. szimfóniában is, megőrizve a négytételes forma kereteit és a tételtípusokat.

A Nemzeti Filharmonikusokat Lawrence Foster vezényli, aki visszatérő vendég a zenekarnál. Az amerikai dirigens a Marseilles-i Opera zeneigazgatója és a lisszaboni Gulbenkian Zenekar tiszteletbeli karmestere, aki európai és tengerentúli zenekarokkal egyaránt rendszeresen dolgozik.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!