Még a végén hadat üzenünk a Vatikánnak

Órákon belül várható a kormány bejelentése, miszerint Magyarország hadba lép a Vatikánnal, ahol Soros György anyagi támogatását élvezve, Ferenc pápa főparancsnokságával a legkorszerűbb kiadású, csőre töltött és beélesített Bibliákkal állig felfegyverzett ideológiai légiót vetettek be hazánk kormányának meggyengítésére.

A magyar határvadászok már fel is sorakoztak a római Szent Péter téren, s a magyar honvédség különleges alakulata megkezdte Bernini oszlopsorának lebontását, hogy helyette a Szent Péter bazilika architektúrájához illeszkedő elegáns szögesdrót kerítést húzzon fel.

A háború oka Ferenc pápa homíliájában elhangzott néhány mondata, amellyel megsértette Magyarországot, a dolgozó magyar népet, a budapesti olimpia eszmeiségét, s különösen Kohn bácsit a Wesselényi és Weiss nénit a Dohány utcából.

Ferenc pápa elfogadhatatlan szavai – Matolcsy György „sötét árnyék”-ról kezdett beszélni – a Radio Vaticana leirata szerint így hangzottak: „Mi a botrány? Botrány az, ha mást mondunk és mást teszünk, s a kettős élet.

A kettős élet mindenben megnyilvánulhat. Például: katolikus vagyok, eljárok a misére…, közben nem keresztényi életet élek, … kihasználom az embereket, piszkos üzleteket kötök, pénzt mosok. (Ma cosa è lo scandalo? Lo scandalo è dire una cosa e farne un’altra; è la doppia vita… La doppia vita in tutto: io sono molto cattolico, io vado sempre a Messa… ma la mia vita non è cristiana… sfrutto la gente, sono sporco negli affar, faccio riciclaggio del denaro.)”

Mészáros Lőrinc már a helyszínen tartózkodik, ugyanis győzelem esetén a Svájci Gárda teljes ruhatárának beszállítója kíván lenni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!