Varga miniszter ígérete ellenére földig rombolják a Fidesz propagandapalotáját

Döbbenetes, ami ebben a pillanatban a Millenáris Park területén zajlik. A számtalan kulturális rendezvény, filmszemle, pártrendezvény helyszínéül szolgáló Teátrum épületét egyszerűen eldózerolják.

A jellegzetes vastraverzeket hulladékra hegesztették, a szabadtéri színpadot felekézték, a védjeggyé vált harangjátékot leverték, jelenleg az épületet marják törmelékké vandál módon a munkagépek.

mill4

Nem is olyan régen még a kormánypárt mutatta innen rendszeresen az elvtársi jövőt, ma pedig brutálisan egy romhalmaz lesz a jelentős kulturális múlttal bíró, egyedül impozáns és viszonylag modernnek mondható, hatalmas technikai költségekkel kialakított épülete.

Tavaly nyáron Varga Mihály még vidáman nyilatkozott a parkot érintő tervekről, örvendezett, hogy elkészültek a közel 2,5 hektáros pihenőpark látványtervei, és megindult az engedélyezési eljárás. Varga kormánypropagandája szerint a korszerű, elsősorban rekreációs célokat szolgáló közösségi tér több mint háromszáz lombos fával, dús zöld növényzettel, padokkal, izgalmas játszótérrel és jelentős vízfelülettel várja majd a kikapcsolódni vágyókat.

mill2

Beígérte, hogy a beruházásnak része a mára eléggé “lelakott” régi Millenáris Park megújítása is, a térburkolatokat, ahol szükséges, kicserélik, és minőségi kertészeti elemekkel gazdagítják a Fény utca és a Marczibányi tér közé eső területet is, amely az új parkrésszel átjárható, egységes egészet alkot majd. Ennek érdekében a Fény utca érintett szakaszának gépjárműforgalmát a föld alatt vezetik el a Kis Rókus utca felé –bla-bla-bla.

Egyetlen szóval sem említette, hogy a Margit körúti irodaház lerombolása után – aminek a hűlt helye a mai napig egy szemétteleppel kombinált parkoló – a kormányzati vandalizmus áldozata lesz a Teátrum épülete. Azt viszont gátlástalanul megígérte, hogy a megújult Millenáris Parkot várhatóan 2017 második felében vehetik birtokba a budapestiek.

Pár nap és itt a március. A Millenáris Park háborús övezet. Mészáros Lőrinc már kavarja a habarcsot, Tiborcz István törölgeti a lámpaburákat. Te meg, magyar, aki mindezt kifizeted, nagy ívben le vagy sz..va a romhalmaz közepén.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!