Szégyen: csigalassan nyomoznak az orosz kémkedéssel vádolt jobbikos képviselő után

Mielőtt részletesebben belemegyünk, fontos leszögeznünk, mi is az a kémkedés. Idézünk egy kicsit a BTK-ból.

261. § (1) Aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet folytat, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott kémkedést szigorúan titkos minősítésű adat kiszolgáltatásával követi el, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki kémkedésre irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Nem büntethető a hírszerző tevékenységre ajánlkozás vagy vállalkozás miatt, aki – mielőtt egyéb hírszerző tevékenységet fejtett volna ki – az ajánlkozását vagy vállalkozását a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének bejelenti, és a külföldi kapcsolatát teljesen feltárja.

Folytatódott Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének gyanúsítotti kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF), a kémkedéssel gyanúsított politikusnak ez volt a harmadik kihallgatása – olvasható a Magyar Idők szombati számában.

A politikust 2015 decemberében gyanúsította meg a KNYF kémkedéssel, miután az Index “A nagy oroszország kovácsolta frigy” című cikkében leleplezte Kovács orosz kapcsolatait. Tavaly másodszor folytatólagosan hallgatták ki, viszont csak most pénteken volt a harmadik kihallgatása. A Magyar Idők érdeklődésére, hogy ezúttal mennyi időt vett igénybe Kovács Béla kihallgatása, illetve hogy a politikus tett-e érdemi vallomást, Nagy Andrea ügyész, a KNYF szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt válaszolni.

A Jobbik EP-képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a politikus egy aktív, egykori KGB-ügynökkel összefüggő nyomozás közben a titkosszolgálat látókörébe került.

Egy másik ügyben is eljárás indult Kovács Béla ellen a KNYF-nél, az eddigi adatok szerint a Jobbik politikusa 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel. A megállapodások alapján ezek a személyek Brüsszelben négy és hat hónapos szakmai gyakorlatot teljesítettek, valójában azonban nem jártak ott és semmilyen munkát nem végeztek.

Az eredeti cikkben az Index tüzetesen utánanézett KGBélának, így ha esetleg eddig nem lett volna teljesen egyértelmű, javasoljuk elolvasásra az írást, hogy könnyebben érthető legyen, miért is furcsa, hogy csak három alkalommal hallgatták ki eddig a jobbikos EP-képviselőt, mikor az Index már réges rég előkerített minden bizonyítékot…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!