Ha azt hitted, 4 milliárdba kerül Orbán játszótere, tévedtél!

Ahogy telnek a napok, egyre többe kerül Orbán Viktor palotája. 3,9 milliárd forintról beszéltünk a miniszterelnök dolgozószobája kapcsán, ami igaz is, azonban a „puritán” helyiség nem az egyetlen pénznyelő: tartozik hozzá egy palota is.

Orbán dolgozószobáját Tisza István korábbi miniszterelnök „közismerten puritán berendezésű”, ma Debrecenben található dolgozószobai bútorainak másolataival alakítják ki, így „semmilyen különleges beruházásra nincsen szükség” – közölte a hétvégén Tuzson Bence. A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára amiatt kényszerült magyarázkodásra, hogy a kabinet egyik utolsó tavalyi intézkedésével újabb 3,9 milliárd forintot adott a Miniszterelnökség várbeli épületének „egyedi belsőépítészeti kialakítására”. Tuzson az ezt követő sajtóhírekre úgy reagált: a külföldi közjogi méltóságok fogadására szolgáló tereket múzeumi tulajdonú vagy abba kerülő bútorokkal kívánják berendezni, a Miniszterelnökség hivatalának bútorzatával kapcsolatban pedig semmilyen döntés nem született.

Ezzel szemben Lázár János már tavaly nyáron többször nyilatkozott elképzeléseiről, például arról, hogy miféle grafikákat látna szívesen a budavári Karmelita kolostor mellékhelyiségeiben. A kancelláriaminiszter megelőlegezte az orbáni hivatal berendezésének nagy költségeit is, noha korábban egy kormányinfón azt is állította: „a miniszterelnök úr a legkevésbé tartozik azok közé, akik urizálnak”.

Valójában a miniszterelnök és kormánya azóta végképp nem garasoskodik az adófizetők pénzével, ha új hivataláról van szó. A 2017-es költségvetésbe betervezett összeggel ugyanis immáron csaknem 21 milliárd forintot szán az egykori Karmelita kolostor átépítésére, illetve a mellé felhúzott új épületre a kabinet, s – mint közismert – a miniszterelnökségi épület rekonstrukciója csupán az első lépése a budai Várnegyedről szőtt, orbáni álmok megvalósításának. A nem urizáló miniszterelnök ugyanakkor mert nagyot álmodni, hiszen csupán a Karmelita, a 200-250 főt befogadó, 12 ezer négyzetméteres épület berendezésére szánt összeg alapján négyzetméterenként 1,6 millió forint jut majd – írja a Népszava.

A lap munkatársa október végén járt az építkezés helyszínen, ahol továbbra is minden el van kerítve, a helyszínen senkit sem lehet felfedezni – még építőmunkásokkal sem sikerült szóba elegyedni. Éppen ezért a Népszava kérdésekkel fordult a beruházásért felelős, tavaly szűkkörű sajtóbejárást szervező Miniszterelnökséghez. Lázár tárcájánál arról érdeklődtek: a tervek szerint halad-e a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium Budai várba költözése, valamint hogy mikor költözhet maga Orbán Viktor. A Miniszterelnökség gyorsan reagált: megköszönték a megkeresést és dolgoznak a válaszokon – írták. Később telefonon is felvették a kapcsolatot a lappal, és megígérték: néhány nap alatt készülnek el a kifejtett, pontos válaszukkal. Amikor azonban hosszas késlekedést követően végül megérkezett a „várt” válaszlevél, azzal szembesültünk, hogy új információt ezúttal sem nyújtott a Miniszterelnökség, hiszen mindössze ez szerepelt a levelükben:

„a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium (BM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Budai Várba költözésével kapcsolatos előkészítő munkálatok tervszerűen haladnak.”

Ehhez a válaszhoz azért kell egy kommunikációs diploma…

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!