Van képe hozzá: 10 milláért szelfizik Orbán

Orbán Obamánál Washingtonban - "Lehetne ezt máshogy csinálni?" (fotó:MTI/Fehér Ház/Lawrence Jackson)

Orbán Viktor udvari fényképészére tízmillió forintot dobnak össze az adófizetők az idei évtől – áll a közbeszerzési értesítő legfrissebb, hétfői számában. A “Művészfotók, fotódokumentációk elkészítése és kapcsolódó szolgáltatások ellátása” tárgyú eljárás eredményéről szóló tájékoztatót a 444 szúrta ki. Az eredményes közbeszerzésre Szecsődi Balázs fotós-egyéni vállalkozó adta a legalacsonyabb árajánlatot, így ő nyerte el végül a megbízatást.

A nyertes fotósnak részt kell vennie minden olyan eseményen, ahol a miniszterelnök is részt vesz – külföldön és belföldön egyaránt – de legfeljebb havi 12 munkanapot kell dolgoznia, így marad ideje egyéb teendőire az European Democrats Studentsben, ami az EPP – Ez az Európai Néppárt, (aminek a Fidesz is tagja) ifjúsági szervezete.

A jövő évi, miniszterelnök-fotós közbeszerzésen indulók számára tehát a jó árajánlat mellett ajánlott legalább egy polgári körös tagság, esetleg egy Videoton FC bérlet. De lehet elég lesz venni egy retúrt a felcsúti kisvasútra.

A miniszterelnököt fotózni korábban is  megtisztelő feladat volt. Egykori fotósa – az azóta súlyosan lebetegedett Burger Barna volt – 2012-ben még például évi 9 millióért (havi 750 ezerért) kattintott. Idén ez már 10 milliót ér. Biztos nem az infláció miatt..

 

orban torgyan festmeny
A kép többek közöt azért is került oda, mert az alkotó eladta lakását, és már nem fért el a 500*270 cm-es alkotás. (kép: 24.hu)

Orbán megörökítése valahogy mindig hír volt, ez van, emlékezzünk vissza a millennium évében készült képre, melyen a miniszterelnök és teljes kormánya szerepel, Szent Koronával, Torgyán Józseffel, no meg Dávid Ibolyával kiegészülve.

Az Orbán-Torgyán polgár kormányról szóló festmény Róth István festőművész úr 20 millió forintjába fájt, a puttós-szalongiccs műfajban komponált festmény végül nem kellett a “milleneumi kormánynak” így végül a festő nyakán maradt. A képet kiállították ugyan itt-ott, majd felmerült, hogy árverésre bocsájtják 25 milliós kikiáltási áron.

“Vagy árverésen megy el, vagy felgyújtom!” – mondta a festőművész, de végül senkinek sem kellett, de még a lángoknak sem.

A főállásban pékként tevékenykedő művész alkotása ma egyébként a csokonyavisontai Nagyatádi Szabó István Emlékházban tekinthető meg, oda amúgy még 2009-ben került. Így esett hát, hogy a sokmilliós festményt eldugták a messzi Somogy-megyébe, nehogy bárki láthassa. Pedig hát..

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!