A haveroknak 37 milliárdot, a Blahán ételt osztanak

Miközben 37 milliárdot egy nap alatt eltapsol a kormány azoknak, akik sorban állnak, a Blaha Lujza téren egy tél ételért állnak sorba hajnal három óta azok, akik egy másik osztásra várnak.

Miután a közismert kormányzati pénzszivattyúk már megrakták a puttonyt s irány a Távol-Kelet kicsit melegedni, most gyorsan még borítékot osztanak a holdudvari portaszolgálatnak.

Lázár a héten több száz milliárdot még kiosztott hűbérúri jussként, de miután még kotorászott kicsinyt a zsebében, tegnap talált vagy 37 milliárdot s úgy döntött, az még „Pistának jó lesz”.

A Magyar Közlöny tételesen sorolta a rászoruló szerencséseket, még az egyre vizesebb vb sem maradt ki:

-12,45 milliárd forint a Károli Gáspár Református Egyetemnek szánt Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felújítására;
-3,62 milliárd a Ludovika főépülete, illetve a főépületet a szárnyépületekkel összekötő folyosók bevilágítására;
-3,45 milliárd forint a kecskeméti katonai reptéren kialakítandó állami reptérre;
-2,08 milliárd az emellett ugyanott kialakítandó polgári reptérre;
-Plusz 1,47 milliárd az úszó-vébére;
-7 milliárd forint a Makovecz Imre Alapra;
-3,295 milliárd a miniszterlnök dolgozójának belsőépítészeti kialakítására;
-1,9 milliárd a siófoki sportcsarnokra;
-5,57 milliárd a Red Bull Air Race-re;
-1,95 milliárd pedig “a kajak-kenu sportágspecifikus sportélettani és diagnosztikai szakértői rendszer és tehetségmenedzselési program megvalósítására”
-600 millió Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának újrakiadására;
-774 millió pedig 11 fővárosi sportlétesítmény fejlesztésére.

Ezalatt az Ételt az Életért Alapítvány által mára meghirdetett ételosztásra már hajnali háromkor tekintélyes sor alakult ki annak ellenére, hogy még a szervezők sátrai sem álltak a metsző hidegben.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!