Világszerte csökkent, Szíriában viszont drasztikusan emelkedett a megölt újságírók száma

Ötvenhét újságírót, köztük öt nőt öltek meg az idén munkavégzés közben, elsősorban háború sújtotta országokban, a tavalyi 67-tel szemben – derül ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet hétfőn nyilvánosságra hozott, év végi jelentése szerint.

Szíria 2016-ban a tanulmány szerint “pokollá” vált”, itt 19 újságíró vesztette az életét a tavalyi 9 után. Afganisztánban 10-en, Mexikóban 9-en, Irakban 7-en, Jemenben pedig 5 újságíró halt meg.

Rajtuk kívül 9 bloggert és a médiában dolgozó további nyolc munkatársat is megöltek 2016-ban a munkájával összefüggésben.

“A jelentős csökkenés azzal magyarázható, hogy az újságírók egyre inkább elmenekülnek a túl veszélyes országokból: Szíria, Irak, Líbia, de még Jemen, Afganisztán, Banglades vagy Burundi is a tájékoztatás fekete foltjává vált, ahol a büntetlenség uralkodik” – olvasható az RSF jelentésében.

Az 57 megölt újságíró közül négy – köztük egy Szíriában lelőtt holland és egy iraki – kivételével valamennyien a saját hazájukban haltak meg.

Idén a megölt újságírók kétharmada háborús konfliktusokban halt meg, szemben a tavalyi évvel, amikor több újságíró elvileg békés országban vesztette életét, mint például Párizsban, a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni iszlamista merényletben megölt karikaturisták.
Az elmúlt évtizedben 780 újságírót öltek meg a munkájával összefüggésben az RSF összesítése szerint.

Az őrizetbe vett, illetve bebörtönzött újságírók száma 2016-ban a Törökországban kialakult helyzet miatt viszont emelkedett.

Pillanatnyilag 348 újságíró és blogger van rács mögött világszerte, ezen belül csak Törökországban több mint százan. Ez 6 százalékos emelkedést jelent 2015-höz képest.
Ha csak a bebörtönzött hivatásos újságírók számát vizsgáljuk, az 22 százalékos növekedést mutat, Törökországban pedig négyszeres emelkedés látható a júliusi puccskísérlet következményeként – mutatott rá az RSF a bebörtönzöttekről szerdán kiadott jelentésében.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!