Szocialista csökevény – eltakarítaná a Szkénét a rektor

Újabb legendás kulturális műhely szűnhet meg: a Budapesti Műszaki Egyetem II. emeletén található stúdiószínház a díszterem kibővítésének eshet áldozatul.

Józsa János rektor azzal indokolta az elképzelést, hogy a Műegyetem díszterme közel sem azonos Hauszmann Alajos eredeti terveivel, az ugyanis jóval nagyobb belmagasságúvá volt. A szocializmusban azonban mesterségesen alacsonyabbá tették dísztermet, amely felett most a Szkéné működik. Ha a Szkénét kiteszik, összenyitható válna a teátrumrész és a díszterem, amely így visszanyerné eredeti hangulatát.

szkene

Józsa rektor esztétikai és humánsimogató világképét jól jellemzi egy közelmúltban elhangzott beszéde, amiben véleménye szerint fontos, hogy az ifjúságot ne „szakértelmiséggé” neveljék, hanem „általános értelmiséggé”. „Ez viszi a magyar nemzetet előre” – tette hangsúlyossá mondandóját.

A Szkéné Színház elődjeként alapított Műegyetemi Irodalmi Színpad a II. világháború során súlyos károkat szenvedő díszterem leválasztott felső részén kezdte meg működését 1961-ben.

Az egyetemisták kezdeményezésére néhány évvel később felújították a termeket, amely így az akkor legmodernebbnek számító stúdiószínházként nyithatott meg 1970-ben. 1976-ban az egyetem felújította a színpadot is, ekkor került fekete körfüggöny az addigi 34 mozgatható kulissza helyébe. Legutóbb 2011-ben esett át komolyabb felújításon a teátrum.

A legendás stúdiószínház a főváros egyik legjelentősebb alternatív színháza, repertoárján szerepel többek között Pintér Béla és Társulata, a Vádli Társulat, a Forte Társulat, valamint a k2 Színház több előadása.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!