Ha tájékozatlanok, műveletlenek vagy – ami még rosszabb – félműveltek vagyunk, mindent félreértünk. Itt van például ez a minapi eset, amitől most hangos a sajtó: egy plébános a hittanórán a falhoz szorított és véresre pofozott egy nyolcadikos fiút, aki durván beszólt az órán.
Na és? Akik most rosszallóan csóválják a fejüket, nincs fogalmuk az ecclesia militans, a harcos egyház lényegéről. A harcos egyház legelső képviselőinek egyike az a Firmicus Maternus volt, aki a IV. században, pogányból kereszténnyé pálfordulva a kereszténységgel szembenállók vonatkozásában – egyebek mellett – az alábbi üdvhozó vízióval ajándékozta meg hitsorsosait a De errore profanarum religionum (A pogány vallások tévelygéséről) írott főművében: „Legyen áldásos és jó az állam számára, hogy a leöldösött ellenség hullahegyei között” triumfálhat…
De Lactantius is a De mortibus persecutorum (A keresztényüldözők halála) c. munkájában szárnyas szavakkal írja le Maximinus császár utolsó pillanatait: „Végre megkezdte benne dühös munkáját a méreg… belseje már lángban égett, elviselhetetlen fájdalmában… dühöngés fogta el… önkívületben volt, teli marokkal habzsolta a földet… mintha kínzóeszközökkel kényszerítették volna, megvallotta Krisztust, majd… könyörgött hozzá, hogy irgalmazzon neki. Végül olyan sóhajtások és nyöszörgések között, mintha máglyán égne, ocsmány halállal lehelte ki kártékony lelkét.”
Figyelemre méltó ugyancsak Lactantiusnak a beszámolója Diocletianus lányának, Valeria császárnőnek a haláláról: anyjával együtt „vérpadra vitték… fejüket levágták, és testüket a tengerbe vetették…”
Szóval maradjunk abban, hogy a nyolcadikos fiú kifejezetten jól járt, s testközelből ismerhette meg a kegyelem (kharisz, gratia) Istennek az üdvösség érdekében adott ingyenes ajándékát.
