Feledjünk el most mindent, csupán három dologra koncentráljunk – Gábor György jegyzete.
1.
2001-ben miniszterelnökként, a miniszterelnöki rezidencián, minden következmények nélkül mondhatta azt Orbán Viktor a részben neje által tulajdonolt Szárhegy dülő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft közgyűlésén, hogy csak arra vigyázzunk, „ne mi kapjuk a legtöbbet” (ennek megfelelően „csak” 41 milliós állami támogatást nyert el a fenti cég), vagyis miniszterelnök maradhatott, s később többször is miniszterelnök lehetett, holott hasonló mondatért a világ majd’ minden pontján jó esetben bilincs és fegyház, rosszabb esetben a lakosság dühének ilyen-olyan manifesztációja jutott volna ki.
2.
Most az a kérdés, vajon a legsúlyosabb nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Orbán Viktor és becses családja, a neki falazó kormányának tagjaitól, a legfőbb ügyészen át a titkosszolgálatok és a rendőrség vezetéséig, meddig maradhat a helyén, s meddig élvezheti az ország a zsarolható és nyilvánvalóan különféle erők által innen-onnan zsarolt, kihasznált és fedezett miniszterelnöknek és cinkostársainak országlását?
3.
Végül persze az a legfőbb kérdés, hogy egy tízmilliós országban lesz-e valaha is olyan politikai erő, amelynek legfőbb jellemzője nem a szellemi deficit, s persze nem is az, hogy a majdani választásokat követően újra legyen csöppnyi helyük a parlamentben, télen melegedni, tavasszal zavartalanul bóbiskolni, valamint kérdés az is, hogy miként alakul a lakosságon belül a szellemileg totálisan leépült, retardált, elbutult és elvakult, demens honpolgárok aránya, akik továbbra is önfeledten fütyörészik azt, hogy „Akinek ennyi jó kevés, hadd érje gáncs és megvetés!”
(kép: Breyer Gábor)
