Karácsony Gergely elmondta, mi lesz az első dolga miniszterelnökként

Interjút adott Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az Indexnek, melyben a kormányváltásról, és az április 8-a utáni időszakról beszélt.

Az interjúból kiderül, Karácsony hisz abban, hogy a Fidesz leváltható, és vezetésével kormányt lehet alakítani.

Elmondta, hogy április 9-én – tehát a választások másnapján – biciklire ül, és bekerekezik az új munkahelyére, a miniszterelnökségre.

Beszélt arról a múlt heti, Magyar Narancsban megjelent interjúról is, amiben félreérthető volt Orbán Viktorral kapcsolatban, és tisztázta, hogy mire gondolt valójában:

„Én vagyok a hibás, hogy két brüsszeli tárgyalás között átnézve az interjút nem szúrtam ki, mennyire félreérthető a megfogalmazás. A jogszabályok szerint az új kormány felállásáig Orbán Viktor ügyvezető miniszterelnök marad, én ezt egy perccel sem fogom meghosszabbítani, sőt, már ekkor, április 9-étől elkezdődik az Orbán-rezsim lebontása és a jogállam helyreállítása.”

Az interjúból kiderül, hogy:

  • Kormányra kerülése esetén a DK-ra és az LMP-re számít elsősorban, de elmondta azt is, hogy „alkotmányos korrekciós célokból együtt kell működni a Jobbikkal.”
  • Elképzelhető forgatókönyvnek tartja, hogy a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd szövetség kerül többségbe a parlamentben, így akár egy baloldal-Jobbik kormány is vezetheti az országot, ami szerinte még mindig jobb, mint Orbán rendszerét megtartani.
  • Ettől függetlenül nem buzdít arra, hogy a választók Jobbikos jelöltre szavazzanak, és hozzátette: „Maguk a jobbikosok panaszkodnak arra, hogy a 2010-es Jobbik-programból ijesztően sokat valósított meg a Fidesz az elmúlt években”.
  • 2010 előtti kormányok miniszterei nem kapnának lapot.
  • Nem érzi, hogy hátba akarnák támadni sőt, a teljes MSZP támogatja őt.
  • Az ellenzéki visszalépésekről annyit mondott, hogy még az utolsó pillanatban is születhetnek megállapodások.
  • A határzárat nem bontaná el. „A kerítés marad. Orbán megy.”
  • Bevezetné az alapjövedelmet.
  • Létrehozna egy román mintára alakított antikorrupciós ügyészséget, akik végre kivizsgálhatnák az Orbán kormány visszaéléseit.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!