Ez már túlmegy minden határon! Kósa Lajos gyávasága miatt rúgtak ki egy 73 éves bácsit az állásából

Kósa Lajos

A 73 éves Molnár József három hete dolgozott a pécsi Városházán portásként, amikor egyszer csak megjelent Kósa Lajos. A következő “pillanatban” a bácsit elbocsájtották állásából – írta meg a történetet a Blikk.

Hogy mi volt Molnár József bűne? Az, hogy Kósa Lajos sofőrje nem tudott bemenni és leparkolni a Városháza udvarára, mert az épület elé parkolhatott egy furgon, ami megnehezítette a beállást az udvarra. És ezért az idős portást tették felelőssé.
Az eset a titokzatos 1300 milliárdos pénzkezelési ügy körüli botrány kirobbanása után történt. A fideszes politikus gyalog is besétálhatott volna az épületbe, de mivel az autó körül újságírók várták az üggyel kapcsolatos kínos kérdésekkel, ezért inkább nem szállt ki a szolgálati kocsiból.

Kósa sofőrjének elsőre nem tudott behajtani a parkolóba és még a kocsi egyik oldalát is sikerült meghúznia, végül másodjára sikerült a autós kaszakdőröket is megizzasztó “bonyolult” művelet.

Ezt verték el Kósáék a portás bácsin, bár hogy mi köze is volt ehhez, arról halvány lila gőzünk sincs. Valószínűleg a fideszesnek kellett egy bűnbak, aki nem a sofőrje.

–Kedden 10 órára vártuk a minisztert, ezért megkértek, hogy biztosítsam az épület előtti utat, hogy az autója elférjen. Negyed 12-ig kint vártam, de szólított a szükség, így be kellett mennem (…) Mire visszaértem, egy gyógyszerszállító furgon már velünk szemben rakodott. Ekkor pedig megérkezett Kósa Lajos is, akinek az autója így nem tudott ráfordulni a kapura, s meghúzhatták a kocsi oldalát.

– mesélte a lapnak Molnár József.

A pórul járt bácsit két nap szabadság után a felettese kérdőre vonta, majd el is bocsájtotta. Idáig jutott a Fidesz. A saját szerencsétlenkedésük miatt ártatlan embereket tesznek felelősség és rúgatnak ki kedvük szerint az állásukból.

Molnár József (jobbra) épp visszafelé igyekszik helyére, miközben Kósáék próbálnak bejutni a bejárón

Egy biztos, mindenkinek el kell mennie április 8-án szavazni és megmutatni, hogy elég volt a Fidesz rémuralmából! Hisz ha újra győznek, bele sem merünk gondolni, mi vár a tisztességes magyar emberekre. Emlékezzünk csak Orbán Viktor március 15-i fenyegetésére…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!