Emberi gondatlanság miatt halt meg 64 ember s gyermek a tűzvészben

Bűnös hanyagság és gondatlanság miatt égett le a kemerovói üzletközpont – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a dél-szibériai városban a katasztrófa okairól és következményeiről megtartott tanácskozáson.

“Nem harci cselekmények történnek itt nálunk, és nem is váratlan metánkitörés egy bányában. Ide az emberek, a gyerekek kikapcsolódni jöttek. A demográfiai helyzettel foglalkozunk, és közben ennyi embert veszítünk el, de miért? Bűnös hanyagság és gondatlanság miatt” – jelentette ki az orosz vezető.

A kemerovói megyei kormányzóság épülete előtt a TASZSZ hírügynökség szerint kedden többezres tömeg gyűlt össze, amely Aman Tulejev, Kemerovo megye kormányzójának lemondását követelte, valamint azt, hogy a hatóságok közöljék az “igazi” adatokat a tragédiáról. A helyszínre rohamrendőröket vezényeltek.

Putyin az eredeti napirendjét módosítva találkozott a nyomozás eredményeivel szemben szkeptikus polgári kezdeményezés képviselőivel, akiknek elmondta: nincs értelme kételkedni az áldozatok számáról kiadott hivatalos adatokban és hinni a közösségi médiában róluk megjelent, megalapozatlan értesülésekben. Az elnök a felelősök megbüntetését ígérte, függetlenül beosztásuktól.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!