Elbukhat egy újabb fideszes végvár – elsöprő ellenzéki győzelem várható

Varga László (Borsod feliratú sapkában) és Karácsony Gergely Miskolcon // kép: Varga László Facebook

Szűk két héttel az országgyűlési választások előtt, egyre több körzetben látszanak letisztulni az erőviszonyok. Az ellenzéki győzelem esélye így egyre több helyen látszik reálisnak – többek között Miskolcon is.

A borsodi megyeszékhelyen igazán nagy tétje van a választásoknak, ugyanis 2014-ben is szoros küzdelem folyt mindkét választókörzetben. A város idén se lesz könnyű terep, azonban a mérési adatok azt mutatják, hogy 2018-ban mindkét körzetet megnyerheti az ellenzék. A 2-esben újrázhat Varga László a szocialisták, a 1-es körzetben pedig Debreczeni József, a DK jelöltje nyerhet mandátumot.

Varga László 2014-ben már nyert – sőt, a választásokon az MSZP átlagánál jobb eredménnyel, ezért idén is ő számít esélyes jelöltnek. 

Az ellenzéki esélyekről a 24.hu készített terjedelmes cikket, a lap felütésként egyből Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének szavaival kezdett:

„A gyomrunk már kidobta a Fideszt. De észből és szívből szavazzanak, ne gyomorból. A szív pedig a baloldalon van”

Fenti mondat egy zsúfolásig megtelt diósgyőri lakossági fórumon hangzott el. Bár Karácsony már harmadszorra látogat el a borsodi megyeszékhelyre, az érdeklődés töretlen.

A helyi MSZP és a Jobbik is úgy látja – a Fidesz helyben idén legfeljebb harmadik lehet a választásokon.

Megállapításukat a helyiek elégedetlenségére alapozzák, akik szerint a Fidesz-KDNP elmúlt 8 évnyi kormányzása alatt a város és a helyi közszolgáltatások teljesen leépültek. A fórumon elhangzottak szerint az egyik legfájóbb, hogy a diósgyőri kórházat és a szakrendelést is kivéreztette a kormányzat.

Ahogy az már lenni szokott az ellenzék számára győzelemesélyes körzetekben, Miskolc 2-es választókerületében is hemzsegnek a kamupártok. Itt egy volt MSZP-s, Cseh László is indul a választásokon, plakátjain pedig csak annyi szerepel, hogy; „az igazi szocialista”.

A 24.hu szerint Cseh szórólapjai a fideszes jelölt anyagaival egyszerre kerültek a postaládákba, ezért elterjedt, hogy a férfi csak a kormánypárt „kamuszocija”, akit a Fidesz zavarkeltésre használ.

A Fidesz jelöltje az az önkormányzat rendészeti bizottságát vezető Hubay József nem tűnik erős jelöltnek. A lap beszámolt arról is, hogy hiába beszéltek helyi, önmagukat fideszesnek valló választókkal, Hubaynak „sokszor még a nevét sem tudták felidézni.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!