11.8 C
Budapest
2024. március 29. |

Elrettentő példaként hivatkoztak Orbánra egy Emmy-díjas amerikai sikersorozatban

Elrettentő példaként merült fel Orbán Viktor neve az Utódlás című amerikai Emmy-díjas sikerszériában - szúrta ki a 444. A széria egy befolyásos médiamogul család életét mutatja be. Az adott epizódban a családfő, aki a vállalat feje,...

Nem lassul a forint zuhanórepülése, történelmi mélyponttal nyitott kedd reggel

Keddre sem lassult le a forint drámai szabadesése, a nyitás után nem sokkal újabb történelmi mélypontot, 370,39 forintos szintet ért el az euró árfolyama. Szakértők szerint a forint történelmi bezuhanásához mind belföldi, mind külföldi tényezők hozzájárultak....

Orbánék összehozták – Teljesen megbénulhat a főváros a héten!

A budapesti tömegközlekedés finanszírozásának egy kis része a kormány feladata lenne, azonban idén ezt a kötelezettségüket nem akarják teljesíteni Orbánék. A Népszava most olyan információk birtokába jutott, mely szerint november 25-én, azaz csütörtökön teljesen leállhat...

Váratlan bejelentést tett Szijjártó Péter a keleti vakcinákról

„Jelenleg sem a Szputnyik, sem a Sinopharm oltóanyagok gyártóival nem állunk tárgyalásban újabb, Magyarországra irányuló szállítmányokról. A következő vakcinaszállítmányban egészen biztosan nem lesznek keleti vakcinák. Mind a Szputnyik, mind a Sinopharm szállítói teljesítették azokat...

Videóval: Jakab Péter kiosztotta az őt házasságtöréssel vádoló Orbán-riportert

Új szintre süllyedt hétfő reggel a kormánymédia, amikor egy lejáratócikkben házasságtöréssel vádolták meg a Jobbik elnökét. A Bors fotókkal és egy (vélhetően titkosszolgálati eszközökkel készített) videóval próbálta bizonygatni, hogy az, hogy Jakab bement, majd...

Ezt látnod kell: Orbán burkoltan az ellenzéket anyázza egy friss videóban

A miniszterelnök a múlt heti Kossuth rádiós interjújából osztott meg egy részletet a Facebook-oldalán, melyben az ellenzék állítólagos rezsicsökkentés elleni terveit kommentálja egy alig leplezett anyázással. Úgy fogalmazott: "Amit most hallok a baloldaltól, hogy a...

A Fidesz végre megértette, mekkora a baj, ezért sürgős gazdaságfejlesztésbe kezd – Ugandában

Nemzetközi gazdaságfejlesztési programba kezd a kormány a migráció megállítása érdekében - Ugandában - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn. A külügyminiszter ezt azután közölte, hogy közös megbeszélést folytatott ugandai kollégájával, Odongo Jeje Abubakarttal Budapesten. Szijjártó szerint jelenleg...

Sosem látott, történelmi mélypontra zuhant a forint

Bár már napok óta a történelmi mélypont közelében táncolt, a hétvégén még sikerült elkerülnie a magyar fizetőeszköznek, hogy elérje a rettegett 370 forintos határt. Hétfő délelőtt sajnos már nem volt ekkora szerencséje, sosem látott, történelmi...

Elérte az alját a kormánymédia: már azzal vádolják Jakabot, hogy csalja a feleségét

Tovább folytatja Jakab Péter elleni lejáratóhadjáratát a kormánymédia: az utóbbi hetekben azzal vádolták meg, hogy jogellenesen adja ki azt a budapesti ingatlanját, amit az Országgyűlés Hivatala bérel neki, valamint azzal, hogy családtagjain keresztül ingatlanbirodalmat...

Ez Orbánék egyik legnagyobb bűne – Ide vezetett 11 év esztelen kormányzás!

Bár vannak kiváltságosok, akiknek rendkívül jól megy a dolguk a Fidesz hatalomra kerülése óta, sajnos ez az ország lakosságának nagy részére nem mondható el! A KSH adatai szerint, mintegy 1,8 millió magyar állampolgárnak kell nap...

Ez is érdekes lehet

Bűncselekmény történt a Karmelitában! Polt Péternek fel van adva a lecke!

Tényleg készülhet Rogán a menekülésre! Rogán Antal berendelte 2021. november 3-án Völner Pált a Karmelitába és ekkor figyelmeztethette az államtitkárt, hogy tartson távolságot Schadl Györgytől,...

Pofátlanságból jelesre vizsgázott a külügyi államtitkár!

Hadházy Ákos a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben azt mutatja be, milyen elképesztő pofátlan módon parkol Menczer Tamás. "Teljesen szabálytalanul, rendszeresen a járdán...

Hiába készültek fényképek, tagad az államtitkár!

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, több kép is bizonyítja, hogy Menczer Tamás autója szabálytalanul, a külügyminisztérium előtti járdán parkolva állt meg. Az államtitkár Hadházy Ákos...