13.2 C
Budapest
2024. március 28. |

Így lett Tóth Gabi fideszes – borított egy belső ember!

Ezzel vége is az énekesnő karrierjének. Tóth Gabi sztoriját már sokan unják, de most olyasmi derült ki róla és a Fideszről, amit eddig csak egy belső ember tudhatott. Ha valaki, hát Somogyvári Dániel producer a lehető...

Orbán fejét követelik a vendéglátósok az új törvény miatt: „Eddig voltam fideszes, rohadékok”

Gigantikus adatbázist építene a Magyar Turisztikai Ügynökség az ország összes büféjének forgalmából - számol be a 444. A turisztikai törvény módosítása még június 25-én jelent meg, mely szerint november elsejétől már nemcsak a szálláshelyeknek, de a...

Bejelentették: tízszeres áron kapják a gázt a távhőszolgáltatók – családok százezrei mehetnek ebbe tönkre

Ma már tudjuk, a távhő árakkal kapcsolatosan hazudott a kormány, amikor július 13-án Gulyás gergely kijelentette, hogy az akkor bejelentett változások nem fogják a távhőt használó családokat érinteni, a fogyasztástól függetlenül. Mostanra azonban kiderült,...

Brutálisan kiosztotta Tóth Gabit az ismert operaénekesnő!

A NER-díva szerinte egy „pánikoló csatakanca”. A családját eláruló Tóth Gabi olyan savazást kapott, hogy azt nem teszi ki az ablakba! Mint köztudott, a NER énekesnője viszonyt kezdett a tánckarból egy fiúval, ám lebukott a...

Kihúzta a gyufát – Ezzel a videóval a hatalom célkeresztjébe kerülhet az ismert humorista!

Nincs idő gólörömre - hirdeti a humorista előadásának címe, melyben Bödőcs Tibor a közélet szereplőket állítja pellengérre. Igaz, a felvétel 2018-ban készült, azonban így is tökéletesen betalálnak a poénok. Az ismert és közkedvelt humorista Zalaegerszegen...

Gyűrűzik a botrány: orvosi szakvélemény érkezett a „lélegeztetőgépekről”

Jobban tette volna Orbán Viktor ha "fürkésző" és "portyázó" kalandorok helyett szakembereket bízott volna meg a létfontosságú egészségügyi berendezések beszerzésével. Már hetek óta terjed a hír a sajtóban, hogy lélegeztetőgépek helyett, nem intenzív kórházi...
Orbán

Borítottak a németek: másfél órás dokumentumfilmben leplezik le Orbánt

"Hallo, Herr Diktator", vagyis Üdv, diktátor úr! címmel készített Orbán Viktorról dokumentumfilmet egy német-francia csatorna - szúrta ki a Telex. A közel másfél órás filmben végigveszik Orbán 2010 óta tartó pályáját, a Brüsszellel vívott "hármat...

Szakadékba lökik az országot ezzel a döntéssel – Orbán már az ország tönkretételére játszik?

Úgy tűnik, Orbán már a vereségre készül, és a kiloopható pénzek mellett még egy dologra koncentrál: hogyan tudná a következő kormányt a legnehezebb helyzetbe hozni. Ebben a játszában semmi sem drága, még az sem,...

Ebből háború lesz a Fideszben! Matolcsy nekiment Orbánnak és mindent leleplezett!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke olyat tett, amire egyelőre nincs magyarázat. Nem tudni, hogy a miniszterelnök jobb keze megőrült, vagy tudatosan ment neki Orbán Viktornak, de most úgy tűnik: Matolcsy mintha átállt volna az...

Megtámadták Orbánt, kitört a háború a Fideszben

Egy puccsal felér, amit a hétvégén lehoztak vele kapcsolatban a Magyar Nemzetben. Az utóbbi hetekben egyre több információ szivárgott ki arról, hogy folyamatosan nő a feszültség a kormánypártokban a választási vereségek miatt. Legutóbb a Népszava...

Ez is érdekes lehet

Lebukott – Ezzel a videóval végleg hitelét veszthette Schiffer András!

Kedd este a Hír TV műsorában is a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel volt az egyik fő téma, melyre Schiffer Andrást hívták el,...

Pofátlanságból jelesre vizsgázott a külügyi államtitkár!

Hadházy Ákos a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, melyben azt mutatja be, milyen elképesztő pofátlan módon parkol Menczer Tamás. "Teljesen szabálytalanul, rendszeresen a járdán...

Kitört a háború – Lázár nyíltan megfenyegette a Spar-t!

A Spar az árstop és a különadók miatt bepanaszolta a magyar kormányt Brüsszelben, ez pedig kiverte a biztosítékot Orbánéknál! A nemzetközi élelmiszer-üzletlánc költségei 90 millió...