5.6 C
Budapest
2024. március 29. |

kőhalmi

129 POSTS 0 HOZZÁSZÓLÁSOK

Molnár Gyula világosan megmondta, mit kell tenni – nézd meg két percben!

Az MSZP elnöke két napon belül másodszor rukkolt elő nagyon is világos beszéddel, ezúttal a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének konferenciáján beszélt...

Olyan adatok láttak napvilágot, hogy a népharag fogja elsodorni Szél Bernadettet

A Publicus októberi közvéleménykutatása szerint simán le lehet váltani a kormányt, ugyanis a felnőtt lakosság 62 százaléka szavazna egy baloldali listára, ha úgy látná,...

Betelt a pohár megjósolták Lázár végét: „Vigyázz, Jani, mert minden ilyen mondat százalékokba kerül...

Kedves János! Elnézést a közvetlen megszólításért, de hadd legyek már ennyire bizalmas, ha már, mint választott (igaz, mások által választott, de ez a demokrácia) képviselőmként...

Soros mostani kijelentésével megjósolta Orbán rendszerének bukását

Ha ilyen a Sátán, akkor valami nagy baj van az összes világvallás által alkotott képpel. Soros György, a kormány által minden európai ellenségének kikiáltott...

Vona dörzsölheti a markát: lehet, hogy Morvai a Fideszbe igyekszik

Az antiszemita megjegyzéseiről elhíresült volt jobbikos államfőjelölt nyilvánvalóan terhére van pártjának, mert Vona Gábor szeretné jobbközepes színben mutatni a radikális, szélsőjobboldali szervezetet. Most lehetséges, hogy...

„Ez mi?!” A Jóban Rosszban sztárja egy elképesztően súlyos videót tett közzé

"Hölgyem, fogyasztott-e Ön bármilyen tudatmódosító szert az elmúlt 24 órában?"

Bizonyít a Fidesz holdudvara – pénzért veszi a kongresszusi küldötteket a Lungo Drom?

Ötven-hatvan bérelt busszal szállítják majd az ország különböző pontjáról a résztvevőket, így csak a fuvarozási költségei tízmillió forintra rúgnak a Lungo Drom szombati, szolnoki...

„Miniszterelnök Úr, kérem vállalja el!” – Nyílt levél Orbán Viktorhoz

"Ön végre azt csinálhatná, amit igazán szeret, mi pedig..."

Beszállunk a téli olimpiába – Mészáros Lőrinc készítheti a hóágyúkat

Ha Magyarország olimpiai versenyt akar rendezni, abból biztosan látványos arcrahullás lesz. Nagy ügyesen kitaláltuk, hogyan szállhatunk be az ötkarikás játékokba azok után, hogy Budapest a...

Mai friss

Ez is érdekes

Bűncselekmény történt a Karmelitában! Polt Péternek fel van adva a lecke!

Tényleg készülhet Rogán a menekülésre! Rogán Antal berendelte 2021. november 3-án Völner Pált a Karmelitába és ekkor figyelmeztethette az államtitkárt, hogy tartson távolságot Schadl Györgytől,...

Somogyi kihúzta a gyufát – Orbán és Rogán mellett Curtist sem...

Somogyi András új videóval jelentkezett, melyben Orbán mellett Rogán Antalnak, Varga Juditnak, és Curtisnek is nekimegy, de beszél Magyar Péterről is. Az ismert humorista először...

Már Orbán Viktor van a célkeresztben – börtönbe követelte a kormányfőt...

A Hír Tv-ben elhangzott, hogy a kormánynak le kell mondania! Már Orbán Viktor a célpontja Magyar Péternek. Ez derült ki azon a több mint tízezres...