Szerdán fél tizenegyre hívtak össze állománygyűlést a Hír TV dolgozói számára – tudta meg az Azonnali.

Mint ismert, Simicska Lajos megszabadult cégeitől, köztük médiavállalkozásaitól is, melyek egy rövid átmeneti parkoltatás után Mészáros Lőrincnél fognak kikötni. Sejteni lehetett, hogy az új fideszes tulajdonos átpozicionálja – pontosabban visszatereli az orbáni útra a csatornát, és ebbe nem fér bele az ellenzéki „elhajlás”.

A lap szerint a mára összehívott megbeszélésen az alkalmazottak hetek óta először végre érdemi információkhoz juthatnak. A gyűlésen állítólag az új tulajdonos, Nyerges Zsolt is tiszteletét teszi.

A lap úgy tudja, a csatorna portaszolgálatát már kedd este lecserélték, a tulajdonosváltás első áldozata pedig a Hír TV arcává tett Kálmán Olga lehet, őt állítólag napokon belül elküldhetik (a műsorvezetőasszony az ATV-ről igazolt át kicsit több mint egy éve).

A csatorna dolgozói nem túl optimisták munkahelyük és a saját jövőjükkel kapcsolatban. A kormánykritikus hangvételű műsorstruktúra biztosan megszűnik. Csintalan Sándor az Azonnali megkeresésére elmondta,

„azzal, hogy megtörtént a tulajdonosváltás, nyilvánvalóan lehetett tudni, hogy ez egy másik televízió lesz.”

Csintalan mégis kicsit máshogy látja a csatorna jövőjét, szerinte ugyanis nem fenyeget a Hír TV szanálása, szerinte a NER-nek szüksége van arra, hogy rivalizáló érdekcsoportokat tartson fenn.

A kérdés már nem az, hogy megváltozik-e a tévé, hanem sokkal inkább az, hogy mikor. Mivel a Simicska és Nyerges Zsolt közti megállapodás állítólag tartalmazza azt a kitételt is, hogy a médiavállalkozásokat az új tulajdonosnak kötelessége fenntartani, ezért többen arra számítanak, hogy a Hír TV az Echo TV versenytársa lehet – mármint a kormányzati propaganda terén. Gyönyörű lesz látni, ahogy egymásra licitálva fröcsögi a szart majd két csatorna, amiért a tévé előfizetési díjunkban súlyos pénzeket fizetünk azért, hogy kapcsolgatás közben átpörgessük.

Az is elképzelhetőnek látszik, hogy a tranzakcióval újra a kormánypárti „belterületre” kerülő Hír TV átveheti a kitartott ATV helyét, és amolyan „kváziellenzéki” csatornaként futhat tovább, amivel a fideszes vezetőség kézben tarthatja az ellenzéket. Mi meg majd nézzük a falat, vagy egymást.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!