Döbbenetesen reagáltak az emberek Orbán „új rendszerének” hírére

MTI Fotó: Veres Nándor

Az új rendszer már inkább új korszak – ezt hirdette meg a miniszterelnök a Tusványoson rendezett fideszes pikniken. Orbán Viktor a Rákosi óta ismert receptet puffogtatja: szerinte a nyugat hanyatlik, engedjék szeretni az oroszokat, és mi jobban tudunk mindent. Épül a népi demokrácia!

Ezzel párhuzamosan olyan adatok láttak napvilágot, ami világosabb üzenet a napnál is – a hatalom mégsem hajlandó figyelni rájuk.

Olyan országban élünk, ahol a véleményünk – bár szabadon elmondható – nem igazán képes befolyásolni semmit. Ezt az emberek bölcsen megértették, és mivel demokratikus úton a jelenlegi kurzus nem leváltható, nem megváltoztatható, finomhangolásra teljességgel képtelen, ezért egyetlen lehetőség marad: a magyarok lábbal szavaznak.

Az igazság, amit a fideszesek nem hajlandók meglátni

600 ezer magyar is élhet külföldön, és majdnem ugyanennyi tervezi elhagyni az országot – írja a Portfolio. A portál a Központi Statisztikai Hivatal új, Magyarország, 2017 című kiadványát elemezte. A KSH a 2016-os mikrocenzus kivándorlással kapcsolatos eredményeit összegezte.

Az adat ismerős lehet, hiszen az elmúlt egy évben több kutatás is beszámolt arról, hogy a következő években akár félmillió magyar is elhagyhatja az országot.

Az adatokból kiderül, hogy:

  • 2000 óta a kivándoroltak kilencven százaléka a 16-64 éves korosztályba tartozik
  • Leginkább a fiatalabb korosztály vándorol el, a 25-45 éves korcsoportban jóval nagyobb a hajlandóság.
  • A három legfontosabb célország Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria, a kivándorolt magyarok 71 százaléka – közel négyszázezer ember – itt él.
  • A Németországba vándorlók jellemzően a 40-64 éves, alapfokú és szakmunkás végzettségű férfiak közül kerülnek ki, de kiderült az is, hogy például az Egyesült Királyság jobban vonzza az érettségivel és a diplomával rendelkezőket.
  • Ausztria és Németország főként a rövidebb távra kivándorlók körében népszerű, míg az Egyesült Királyság és a három fő célországon kívüliek inkább hosszabb távon.
  • A három fő célországon kívüli területekre vándorlás gyakoribb a nők, a diplomások, valamint a tanulás és egyéb célból külföldre vándorlók körében.
  • Jellemzően a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a szakmunkások hiányoznak itthon a munkaerőpiacról. Előbbiek esetében nagy az alulfoglalkoztatottság külföldön, vagyis a tényleges képzettségüknél alacsonyabb munkát végeznek.
  • Az iskolai végzettséget tekintve a külföldön élők 30 százaléka és a visszavándorlók 41 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg a népesség egészében ez az arány 22 százaléka.
  • A külföldre vándorlók legnagyobb része munkavállalási céllal hagyja el az országot, foglalkoztatottsági rátájuk magasabb a hazainak.
  • A 16–64 éves magyar állampolgárok 8,4 százaléka tervezi a kivándorlást a következő két évben, ami 510 ezer embert jelent.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!