Itt az igazi nemzeti javaslat, nem fogja elhinni, kik támogatják!

Egy több mint hétszáz méter hosszú magyar zászlót visznek a magyar zászló és címer napja alkalmából szervezett felvonulás résztvevői a fővárosi Andrássy úton 2018. március 16-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A szocialistákon a kettős népszavazás óta rajtuk maradt a bélyeg, hogy nemzetellenesek, gyönyörűen működött a fideszes médiagépezet. Pedig, mindössze annyi történt, hogy az akkori kormány annyit mondott, hogy egy kidolgozatlan, nem tisztázott állampolgári státuszt nem tud támogatni. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és bár az MSZP politikusai rengeteget tettek azért, hogy ez a kép megváltozzon, sokaknak nem érdeke, hogy ezt a közvélemény is érzékelje.

Pedig most is vezető szocialisták vannak Erdélyben, és bár nem legitimálják Orbán rendszerét, nem mennek el arra a pódiumbeszélgetésre, amit a Fidesz szervezett „Szenvedélyünk Magyarország – mihez kezdjünk a kétharmaddal?” címmel, fontos javaslatokkal érkeztek. Többek között Harangozó Gábor elnökségi tag, Molnár Zsolt budapesti elnök, Ujhelyi István EP-képviselő Tusnádfürdőn a Bálványosi Szabadegyetem szervezőivel, határon túli ifjúsági szervezetekkel, független polgármesterekkel, parlamenti képviselőkkel, illetve az erdélyi politika „nagy öregjével”, Markó Bélával találkoznak.

Két fontos javaslattal érkeztek, egyikkel a választási törvényt módosítanák, másikkal a támogatások becsatornázásának rendszerét. Az MSZP álláspontja szerint a hatalom jelenleg pusztán szavazatmaximálásra használja a határon túli magyarokat – hiszen a listás szavazás nem biztosítja valós képviseletüket az Országgyűlésben. Így azt szeretnék, ha a határon túli magyar közösségek maguk közül választhatnának be honatyákat a magyar parlamentbe. Hozzá kell tenni, eredetileg Kövér László házelnök is ezt a javaslatot támogatta, de kisebbségben maradt saját pártjában. A finanszírozási modell pedig jelenleg, hűbéri rendszert működtet, azaz csak a Fidesznek tetsző szervezeteket, alapítványokat, intézményeket dotálja. E mellett megerősítették, hogy az RMDSZ autonómiatörekvéseit támogatják, és nem akarnak a határon túli magyarok szerzett jogaihoz hozzányúlni.

A szocialista pártnak nem kell szégyenkeznie, ha a határon túliakról van szó, hiszen anno Horn Gyula kormánya hozta létre azt a Magyar-Magyar Csúcsot, amelyből kinőtt a Magyar Állandó Értekezlet. Ők hozták létre a Szülőföld Alapot is, amelyik konszenzusos módon, az érintettek javaslataira figyelve támogatta a határon túli magyar törekvéseket. A magyar-román megbékélés egyik szimbolikus aktusa szintén az egyik MSZP-kormány érdeme: 2004-ben hosszú tárgyalás eredményeképpen állították újra fel az aradi Szabadság-szobrot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!