A kelet-antarktiszi gleccsereket is súlyosan veszélyezteti az éghajlatváltozás

A kelet-antarktiszi Totten-gleccser és a Moszkvai Állami Egyetemről elnevezett jégár esetében is jelentős tömegcsökkenést figyeltek meg az Irvine-i Kaliforniai Egyetem (UCI) kutatói, rámutatva, hogy a két jégóriás teljes összeomlása, öt méternyi globális tengerszint-emelkedést eredményezne.

Az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) folyóiratában közölt tanulmány szerint 2002 áprilisa és 2016 szeptembere között a két gleccser együttesen nagyjából 18,5 milliárd tonna jeget veszített évente, ami 0,7 milliméternyi globális tengerszint-emelkedéssel egyenlő a vizsgált időszakban – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Az UCI szakemberei egyebek között az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) műholdjai által szolgáltatott adatok, valamint regionális légköri klímamodellek segítségével vizsgálták a Totten és a Moszkvai Állami Egyetem gleccsert, megállapítva, hogy mindkettőt súlyosan veszélyezteti a klímaváltozás. Az Antarktika nagyjából kétharmadát kitevő kelet-antarktiszi régióról eddig úgy vélték a kutatók, hogy ezt a térséget kevésbé fenyegeti az éghajlatváltozás, mint a nyugat-antarktiszi és az Antarktiszi-félsziget sérülékeny jégtakaróit.

A kutatók szerint mindkét gleccserre fenyegetést jelent az őket körülölelő melegedő óceánvíz és mindkettő jelentősen befolyásolhatja a jövőbeli globális tengerszint-emelkedést. “Ez a tanulmány rávilágít arra, hogy a kelet-antarktiszi gleccserek épp olyan fontosak a jövőnk szempontjából, mint a kontinens nyugati részén lévő társaik” – húzta alá Eric Rignot, az egyetem munkatársa. Isabella Velicogna, a tanulmány társszerzője szerint a kelet-antarktiszi gleccserek tanulmányozása különösen nagy kihívást jelent, mivel esetükben sokkal nehezebb észlelni a változást, mint a nyugat-antarktiszi gleccsereknél. A szakember szerint a világ ilyen távoli pontján a műholdak óriási segítséget jelentenek a kutatók számára a gleccserek evolúciójának jobb megértésében.

MTI


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata