Ettől még a fideszesek is kitérnek a hitükből: döbbenetes dologra készül a kormány a budapestiekkel

Orbán Viktor és Tarlós István a négyes metró átadásán új automata vezérlésű Alstom szerelvényeket tekint meg 2015-ben // kép MTI

Érzi a Fidesz, hogy annyit érnek Budapesten mint Felcsútnak egy stadion. Vagy kettő.

Hosszú évek óta megy a huzavona, hogy Tarlósból lesz-e újra főpolgármester vagy sem. Ha épp nem úgy áll a szénája Orbánnal, ahogy, akkor olyanokat nyilatkozgat, hogy „70 évesen már nem vállalná el újra”.

Persze ennek hátterében azért mégiscsak az áll, hogy az állampárt nem mer nekimenni a budapesti helyhatósági választásnak, mert úgy kikapna, mint a sicc. Ez van kedves barátaim, Pestre nem elég a kolbász, meg a zsák krumpli. De ahogy látom, Budára se.

Ha nem én nyerek, ne is játsszunk!

Sajátos főpolgármester-casting ez Fidesz-módra, repkedtek a nevek Vitézy Dávidtól Fürjes Balázsig, bárki is legyen az. Most azonban úgy tűnhet megtalálták a megoldást. Mivel nincs olyan alak, akit egy Fidesz logó mögé ültetve megszavazna Budapest népe, nincs olyan alak, aki ezt egyáltalán elvállalná, ezért bekapcsolt a bolsevik relé: majd megszűnik a főpolgármesteri szék, és akkor nem is kell izzadni ezen.

Az ország második embere Budapest főpolgármestere. Ő az, aki vezeti az ország GDP-jének 60%-át adó 2 milliós európai nagyvárost. Egy erős, karakán főpolgármester pedig úgy ugráltathatja a kormányt, ahogy csak kívánja, és ha még meg is erőlteti magát, akkor beállítja maga mögé mind a kétmillió fővárosit, és akkor ott is van az, amiről Orbán Viktor mindig olyan nagy meggyőződéssel tud beszélni, ha saját bizniszéről kell szóljon: a választói támogatottság.

Az szinte biztos, hogy még a fideszesek sem szavaztak se 2010-ben, se 2014-ben, de még 2018-ban sem arra, hogy majd Tarlós elvbarátai szépen megszüntessék a főváros autonómiáját. Mert éppen ez történik.

Orosz mintára – mi másra – tervezi a Fidesz elintézni ezt a főpolgármesteresdit. Majd a Viktor kinevezi a város főkormányzóját, vagy kit, aztán nem lesz itt választósdi, elmehet mindenki a…

Teljesen komolyan erre haladunk, ez nem vicc. Orbán Viktor idén nevezte ki Fürjes urat (Tudják, ő változtatta volna a fővárost Orbán Olimpiai díszletévé, s közben persze eltűnt volna pár ezer milliárd), mint budapesti kiemelt beruházásokért felelős államtitkárt. Ekkor Tarlós már tudta, hanyas a kabát. A főpolgármester nem is próbálta leplezni Fürjessel közösen tartott sajtótájékoztatóján, hogy mit érez – savanyú tekintete akkor még komorabb, még keserűbb és még savanyúbb volt. Persze ez nem csoda, hiszen kapott egy csőszt a nyakába.

A 24.hu szerint a „főpolgármester azt hangoztatta, hogy értéknek tekinti a fővárosi önkormányzat vezetője számára önálló legitimációt biztosító közvetlen választást, de azt is hozzátette, hogy nincsenek pontos információ arról, hogy a kormánynak mik a szándékai ebben az ügyben.”

Mivel Gulyás Gergely a kormány nevében cáfolta, hogy a pártnak lennének olyan tervei, hogy átalakítanák az önkormányzati rendszert, ezért szinte biztos, hogy ez meg fog történni.

Ugyanerre engednek következtetni a szintén a 24.hu által megszerzett információk is: időközben azért megszondázták, mennyire hajlanak a fővárosiak arra, hogy lemondjanak a főpolgármester-választói jogukról.

A lap szerint egy kormányközeli közvélemény-kutató olyan, hosszabb, 15-20 kérdéses telefonos felmérést végzett budapesti választók körében, amelyben kifejezetten arra kérdeztek rá, elfogadnák-e a válaszadók, hogy a kormányzat nevezze ki a fővárosi önkormányzat első emberét. Sőt arra is, hogy elfogadnák-e a kinevezés egy extrém formáját.

A megkérdezettektől például megpróbálták megtudni, mit szólnának ahhoz, ha a kormány 2 évere nevezné a főpolgármestert, vagy Budapest kormányzóját, vagy mit – de az is felmerült, hogy mi lenne, ha a budapesti kerületek vezetői közül kerülne ki a főváros első embere.

Na szóval így állunk Budapesten. És ne aggódjon senki, ha majd úgy állunk az országban is, hogy az ellenzéknek lejt jobban a pálya (legkorábban 2030-ban), akkor majd kitalálják, hogy választás sem kell.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!