Fű alatt jegyeztek be több tízezer magántulajdonra elővásárlási jogot Orbánék

Orbán Viktor a Parlamentben (kép: Véleményvezér / Fidesz.hu)

Az uniós támogatások, a magyar adópénzek, műemlékek, középületek, kastélyok, parkok, állami cégek bekebelezése után már csak idő kérdése volt, hogy mikor teszik rá a kezüket a magántulajdonra.

Hozzávetőleg 80 ezer magántulajdonban álló ingatlanra jegyeztek be elővásárlási jogot – köztük Bárdos Péter ügyvéd több ingatlanára is.

“Megrendítő, hogy az Orbán-rezsim, amely eddig megelégedett az állami források gátlástalan lenyúlásával, most az Alkotmány által védett magántulajdont is célba vette”

– nyilatkozta a Népszavának az ügyvéd, akinek érdekeltségében lévő garázsokra „vetett szemet” az állam.

Az elmúlt hónapokban történt bejegyzések rendesen kiverték a biztosítékot az érintetteknél, akiket a kormányzat magyarázata sem nyugtat meg.

A hivatalos álláspont a Fidesz által elfogadott törvény alapján, hogy a magyar államot a világörökségi helyszínen található ingatlanok esetében – a lakhatás céljára szolgáló lakást, lakóházat és bizonyos besorolású földeket kivéve – elővásárlási jog illeti meg.

Andrássy út, budai vár, rakpart, Tokaj

A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint az erre jogosító törvénynek eddig nem volt gyakorlati jelentősége, mert az korábban nem határozta meg, hogy melyek e tekintetben a világörökségi helyszínek. Ezt azonban egy tavaly életbe lépett kormányrendelet pótolta: a Fidesz által előterjesztett rendelkezés melléklete tételesen felsorolja az érintett ingatlanokat – országosan 80.147-et.

A Népszava elsőként írta meg azt is, hogy a rendelet kihirdetésének másnapján az érintett ingatlantulajdonosok mennyire megijedtek. Tokaj-hegyalján például a pincetulajdonosok úgy értelmezték az elővásárlási jogot bejegyző határozatot, hogy

„megkezdődött a rekvirálás”.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség akkori helyettes államtitkára ezt követően egy, a lapnak adott interjúban azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy az intézkedés pusztán a világörökségi területek összképének megőrzésére szolgál, és egyik, nem titkolt célja, hogy a külföldiek ingatlanszerzését megakadályozza.

A magántulajdonban lévő tárolóhelyiségekre, garázsokra, üzlethelyiségekre bejegyzett elővásárlási jogról szóló határozatot 11.847 ingatlan tulajdonosának postázták. 

Budapest 1. kerületében élők közül többen felkeresték az illetékes kormányhivatalt, hogy fellebbezzenek az elmúlt hónapokban megtörtént bejegyzések ellen. A kormányhivatal azonban elutasította a kérelmüket, így mostantól nem maradt más lehetőségük: perelhetnek, hogy a bíróság törölje el az állami bejegyzést a tulajdoni lapokról.

– Nagyon sok ingatlantulajdonos jogi helyzetét befolyásoló ügyről van szó, ezért fontos rámutatni, hogy miért beszélünk a magántulajdon elleni támadásról – mondta Bárdos Péter. Állítása szerint:

“kihasználva a törvény homályos megfogalmazását, az illetékes kormányszerv minden, nem lakásként telekkönyvezett ingatlanra – garázsra, üzlethelyiségre – elővásárlási jogot jegyeztet be, holott erősen kérdéses, hogy egy garázs vagy üzlethelyiség mennyiben tekinthető világörökségi szempontból kiemelkedő értéknek.”

A tulajdonos – ha szabadulna ingatlanától – azt mostantól nehezebben teheti. Azon túl, hogy senki sem vásárol szívesen terhelt ingatlant, a garázsok, tárolók esetében azokat jellemzően a lakással együtt értékesítik, így a rájuk terhelt elővásárlási jog a lakással való szabad rendelkezést is akadályozza.

Ugyanakkor nem tudni, hány esetben élt már az állam az elővárosi jogával. A kormánypárti Magyar Idők a Miniszterelnökség tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy a magyar állam az Andrássy út 70. alatti irodaház, a korábbi Lukács cukrászda épülete esetében már élt ezzel a jogával. A kormány határozatban engedélyezte Orbán Viktor titkárságvezetőjének Miniszterelnökséget vezető miniszterének, hogy a világörökség védelmével összefüggésben az államot megillető elővásárlási jog gyakorlására a szabad előirányzatot meghaladóan, legfeljebb négymilliárd forint összegben kötelezettséget vállaljon.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata