Érdekel itt egyáltalán bárkit, ha ledöntik egy nemzeti hősünk szobrát?

Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke virágot helyez el Nagy Imre szobránál a Vértanúk terén az 56-os vértanúk emléknapján, MTI Fotó: Illyés Tibor

Ledöntik a mártírhalált halt magyar miniszterelnök szobrát Orbánék. Úgy fest, Nagy Imre nem illik bele a Fidesz világába, ez van.

A Fidesz szerint a tér 1944-es állapotát kell visszaállítani, ezért ennek jegyében a világháború óta állított szobrokat eddig szisztematikusan eltávolították (Károlyi, Kossuth, Rákóczi), emellett nagyszabású területrendezésbe kezdtek, ami fakivágással, valamint bontásokkal járt.

Nagy Imre szobrának eltávolítása legalább akkora agyament ötlet, mint a nyilas hatalomátvétel évének kikiáltása kiindulási alapként. Mert ugye a Kossuth tér rekonstrukciójának ez az alapelve: legyen olyan, mint a nyilas terror idején volt.

A tér és környezetének megújítása szükségszerű volt, ezért az egy elvitathatatlan plusz pont a Fidesznek, vagyis pontosabban Waschler Tamásnak, aki ezt a plusz pontot egy mártírhalált halt hős emlékművének lebontásával most képletesen ki is törölte.

Az új helyet Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója javasolta, de előtte még egyeztetnek az alkotóval, és beszerzik a szükséges engedélyeket. A nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet, így hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz. – írja az ATV.

Tekintve, hogy az ország legnagyszabásúbb épületének környezete finoman szólva is avíttas volt, ezért véleményem szerint azzal semmi baj, ha milliókat, milliárdokat költünk rájuk. A téren álló minisztériumok, múzeumok precíz rekonstrukciója azonban elvégezhető lett volna anélkül is, hogy kitöröljenek több évtizednyi kőbe és betonba vésett történelmet.

„Ki építeni nem képes, de rombolni nem mer, az átnevez”

Pár hétig kérdéses volt, hogy marad-e a Nagy Imre szobor és emlékhely a Vértanúk terén. Mára világossá vált, hogy a szobor megy. Ha minden igaz, akkor a Jászai Mari Térre.

A kulturális örökség védelméről szóló törvény értelmében a Vértanúk tere a kiemelt nemzeti emlékhely része, amelynek vagyonkezelője az Országgyűlés Hivatala. Ugyanezen törvény alapján a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) előzetes hozzájáruló nyilatkozata szükséges a kiemelt nemzeti emlékhely területén tervezett építési tevékenységhez. „Tervek és előterjesztés híján a bizottság a mai napig még nem tűzte napirendre a tér átépítésének kérdését. Ha ez változik, akkor tájékoztatni fogjuk a szerkesztőséget” – olvasható a Népszavának korábban küldött válaszban.

Kövér László már 2012-ben felvetette, hogy bontsák el a szobrot, és állítsák vissza a vörös terror emlékművét, de meggondolták magukat, mivel akkoriban a Fidesz még csak átnevezte a közterületeket, rombolni még nem mert.

Azóta már mernek rombolni

Az eset azért is érdekes, mert Orbán Viktor egy hónapja osztotta ki a Jobbikos Szávay Istvánt a Parlamentben Nagy Imre szerepével kapcsolatban, amikor azt mondta:

„Nagy Imre kommunista pártban betöltött szerepével és nézeteivel sokan nem értenek itt egyet, de Nagy Imre a halált választotta, hogy kiálljon a hazája mellett, és azzal, hogy nem tagadta meg a magyar népet, „megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét.”

Na ennek épp az ellenkezőjét teszik az emberei. Szóval valaki szóljon a Viktornak, hogy meg kell védeni történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakját.

Nagy Imre unokája mindenesetre kifakadt a hír hallatán:

„KEDVESEIM, MOST VÉGTELENÜL ELSZOMORODTAM. Megölték, a börtönudvar sarkába kaparták el, álnéven, a temető sarkába ásták kátránypapírba-szögesdrótba csavarva… a forradalom 60. évfordulóján alázták végsőkig, hazudoznak róla a mai napig – most szobrát „helyezik át”. Olyanok, akik a cipője sarkáig nem érnek fel. Sírni tudnék.”

Jánosi Katalin szavai szívfacsaróak, és kétségbeejtőek is egyben. Hihetetlen, hogy ebben az országban még mindig az olyanok vannak hatalmon, akik a Nagy Imre féléket nem bírják elviselni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!