Hollik elképesztő hülyeségére Lendvai Ildikó írt briliáns alázást

Mint azt már számtalan médium megírta, Hollik István, Soros gyalázásért és bevándorlózásért felelős fideszes főkatona, a tegnapi VB döntő kapcsán olyan kijelentést tett, amitől még a legelvakultabbak is egy pillanatra meginogtak.

„A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorló ország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!” -írta Hollik Facebook bejegyzésében.

Erre tett közzé egy rövid, de velős bejegyzés a pikírtségéről is ismert egykori szocialista politikus Lendvai Ildikó. Azért közöljük változtatás nélkül, mert akár mi is írhattuk volna. Íme:

„Baj van, nagyon nagy baj. Európának annyi. Hollik István világosan megírta előre itt a fb-on, mi a tétje a meccsnek: „A világbajnoksági döntőnek Európa szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak azért is hajrá Horvátország!” És most tessék. Isten bizony nem rajtam múlt Európa veszte. Ha már, akkor én inkább a horvátoknak drukkoltam.
Szerencsére a miniszterelnöknek ennél biztatóbb üzenete volt. (Ezért ő a miniszterelnök, és nem Hollik.) Azt mondta: a horvátok döntőbe jutása azt bizonyítja, hogy „nem minden a pénz”. Bocsánat, de tetszett ezt már említeni Mészáros Lőrincnek is? Talán Tiborcz István előtt sem ártana szóba hozni, bár isten ments a családi viszálytól. Ha már Európa úgyis oda van.”

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!