Ezt tenné Orbán is, ha foglalkozna „nőügyekkel”

(MTI/EPA/Laurent Dubrule)

Tudjuk, a Fidesz macsó világában a nőket csak felszínes, képmutató módon becsülik meg, és nagyjából azt a „keresztény demokrata” álláspontot képviselik, hogy a nő dolga a szülés, és a háztartás vezetése. Az, hogy a kormánypárti képviselők megnyilvánulásai a nőkkel kapcsolatos témákban nem leírható a bunkóság fogalmával, csak a jéghegy csúcsa. A képviselőnőknek címzett „Mit pofázol bele, kisanyám?”, „Ki vigyáz a gyerekedre?”, „Vetkőzz!” és a hasonló bekiabálások az egész fideszes szervezeti kultúrából fakadnak.

Ákos, a Fidesz egyik kedvenc udvari popzenésze az Echo TV-ben arról beszélt, hogy szerintea nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak”, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással. De a miniszterelnök sem rejtette véka alá sosem, mit gondol a nőkről: „ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga” – mondta a kormányfő a nők „dolgáról” lánya esküvője kapcsán. Kövér László sem maradt ki a sorból, aki szerint „lányaink” önmegvalósításának legmagasabb minősége, ha unokákat szülnek „nekünk”. Mindezeken kívül talán Varga István gondolatmenetet volt a legdurvább, akinek a családon belüli erőszakról a következő volt a véleménye: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”. Ez a gondolkodás már valóban egy teljesen beteg világképet tükröz.

Mindeközben, kulturáltabb országokban, mint például Izland, törvénybe foglalják, hogy a nők nem kereshetnek kevesebbet, mint férfi társaik, ha ugyanazt a munkát végzik. A 25 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek kötelesek megszerezni azt a kormányzati bizonyítványt, ami igazolja, hogy egyenlő módon fizetnek. Ennek elmulasztása bírsággal jár. Mindezt, a Nemzetközi Nőnapon hirdették ki. Nálunk csak a menzára ugrott le Orbán, egy pár szál virággal.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!