Keményen beolvasott a Fidesznek a rákkeltő gyógyszerek miatt a szocialista politikus + VIDEÓ

Hegyi Gyula az MSZP alelnöke

Rákkeltő gyógyszerek és életveszélyes, mérgező élelmiszerek borzolták a közvélemény kedélyeit az utóbbi időben. A különféle mérgezéses esetek és súlyos mellékhatásokról szóló hírek bizalmatlanságot szülnek, és egyelőre úgy tűnik, most sincsenek felelősök.

Az MSZP tisztességes tájékoztatást és a felelősök megnevezését követeli a rákkeltő hatásuk miatt a napokban a forgalomból kivont vérnyomáscsökkentő gyógyszerek ügyében – közölte az ellenzéki párt alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Hegyi Gyula elmondta, közel 200 ezer ember szed Magyarországon valsartan tartalmú készítményt, amelyet azért vontak ki a forgalomból, mert a Kínában előállított hatóanyagban szennyező anyagot találtak.

Hozzátette: a gyógyszert szedő betegek semmilyen információt nem kaptak arról, hogy továbbszedjék-e, milyen károkat okoz a szennyezett gyógyszer.

A szocialista politikus felszólította az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a kormányt, hogy adjon tisztességes tájékoztatást a betegeknek és családjaiknak arról, milyen kockázatra számítsanak és kik a felelősek azért, hogy ez a botrány megtörténhetett.

Azt is követelte, hogy váltsák vissza a gyógyszereket és adják vissza a betegeknek a pénzt, amit “a felhasználhatatlan gyógyszerbe beleöltek”.

Hozzátette: támogatott gyógyszerekről van szó, amire a társadalombiztosítás több milliárd forintot kifizetett. A kormánynak nem a civilek ellen kellene fellépnie, hanem vissza kellene perelni ezt a pénzt a multinacionális gyógyszergyártóktól – hangoztatta.

Hegyi Gyula elmondta, az Európai Bizottságnál és az Európai Tanácsnál dolgozó magyar tisztviselőknek utána kell járniuk annak, hogy történhetett meg, hogy egy Kínából származó hatóanyag került bele a készítményekbe és ez a tény nincs feltüntetve a betegtájékoztatókon.

Az alelnök kitért a lisztériabaktériummal szennyezett gyorsfagyasztott zöldségek ügyére is, amelyben egy bajai cég érintett. Felháborítónak tartotta, hogy három éven keresztül az élelmiszerbiztonsági hivatalnak nem tűnt fel, mi történt, ezért az alelnök vizsgálatot követelt a hivatalnál.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata