Közzétettük: egy kislánynak rontott neki ez a 3 „bátor” fiú – itt az arcképük is

A tegnapi nap a zavartalan, békés önkifejezésről szólt Budapesten. Amerre csak mentünk, kedves, boldog családokat láttunk a fővárosban. Annyi különböztette meg ezt a „hétköznapi” boldogságtól, hogy normál esetben nem állna minden sarkon egy-egy rohamrendőr.

Egy anyuka, akinek nem szeretnénk a nevét közölni (könnyen utánanézhetnek az arra vágyók, hiszen több ezren osztották meg a történetét, mi mégsem „buktatnánk” le) publikált egy szösszenetet arról, hogy nem minden volt ennyire meghitten békés tegnap. Később az édesanyát is fenyegetés érte, ezért levette a Facebook-oldalról a sztorit.

Annyit viszont tehetünk, hogy az elkövetők arcképét, büntetőjogi felelősségünk tudatában megosztjuk Önökkel. Ha beperelnének minket, vállaljuk ezt a kockázatot.

A történet előtt tehát nézzük is meg, kikről volna szó:

magyar

„A húgom a tizennégy éves lányával ma az Andrássy út környékén sétált. A felvonuló kedves fiatalok adtak nekik ajándékba egy szivárvány színű zászlót. A keresztlányom betette a hátizsákjába, és boldogan sétáltak tovább. Pont akkor hívtam őket, a húgom egy pillanatra meg is állt, mesélte nekem, hogy micsoda hangulat van itt, az Andrássyn. Aztán csak annyit hallottam, hogy kiabál valakivel, hogy takarodjon onnan, majd nekem beleszólt, hogy majd visszahív.

Az történt, hogy a képen látható kedves, intelligens fiatalemberek körbevették a tizennégy éves gyereket (nyilván nem vették észre, hogy az anyja három lépéssel mögötte telefonál), hogy ők most itt buzit fognak verni. Az unokahúgom nem értette, hogy mit akarnak, csak azt látta, hogy három-négy fiú üvölt vele, arcuk egy centire az övétől.

Majd belenyúltak, értitek, belenyúltak a keresztlányom táskájába, kivették onnan a szivárványos zászlót és összetörték. Még meg is taposták. Mire felocsúdott a húgom, és odarohant, a bátrak továbbsiettek. Mentek, hátha találnak még egy tizenöt éves kislányt, akivel arcoskodhatnak. Aztán otthon kinyitották az Index oldalát és megláttak egy pazar képet a fiúkról. Azonnal felismerték őket. Nézzétek meg nyugodtan, milyen bátor, fess fiatalemberek. Ja, és nem, nem az erős férfiakhoz mentek oda, akik felvonultak, hanem a felvonulás mellett, simán csak sétáló gyerekhez.

Hajrá fiúk, csak így tovább. Erős, nagy Magyarországot.”

Ha megosztod ezt a cikket, segíthetsz előkeríteni ezeket a szarháziakat (elnézést a politikailag inkorrekt kifejezésért, de nem tudunk másként fogalmazni). Ha tudomásod van arról, hogy név szerint kik vannak a képen, névtelenséged garantálva el tudod nekünk juttatni az [email protected] e-mail címre írva. Köszönünk szépen minden megosztást, és minden segítséget!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!