Kaptunk egy levelet aláírás nélkül egy magyar fiatal anyukától. Semmit nem változtattunk rajta, kommentárt sem igényel a történet. Előjáróban annyit mondunk, hogy ennél megrázóbb történetet aligha olvastunk.
„Sziasztok! Küldök nektek egy beszámolót a fiammal és velem történt incidensről, szerintem a Pesti Bulvárban ez elférne.
Délhez közeledve már nagyon meleg volt, amikor a 6 éves kisfiammal, Gergővel felszálltunk az Egerbe tartó távolsági buszra. Nyári vakáció, nagymamalátogatás, mindez egy szép városban. Szállás van a mamánál, Eger, bár turistaváros, nem olyan drága, mint Budapest, és annyi minden látnivaló van ott, hogy elég csak körbesétálni egy kicsit az utcákon. Ez volt a tervünk, vidámak voltunk, Gergő sokat kérdezett mindenről, ahogy egy korabeli kisfiú szokott.
Megkérdezte, hogy miért kellett bélyegezni a papírba (közalkalmazott vagyok), amit a buszsofőrbácsinak adtunk, megkérdezte, hogy miért visel kék inget, vagy, hogy miért kell fizetni a jegyért, és hogy a buszvezető annyira gazdag ember-e, hogy neki mindenki pénzt ad, és ráadásul egy nagy ládában tartja a volánnál. Ezen az utasok közül néhányan mosolyogtak, a buszsofőr is hangosan felkacagott.
Mondtam Gergőnek, hogy a buszsofőrbácsi csak kezeli a pénzt, annak csak egy részét kapja meg fizetésként, a többi annak a cégnek megy, amelyik fenntartja a buszokat, és egy része pedig az államnak, adó formájában.
Ekkor megfordult egy őszes bajszú, fehér inges forma, olyan 50 év körüli lehetett. A felesége mellett ült, aki kalocsai hímzéses blúzt viselt. A férfi erős, gúnyos hangon megszólalt:
- Nem a buszsofőr kapja meg a pénzt, hanem a rohadt zsidó cég, ami lenyúlja.
Meglepődtem, nem tagadom, Gergő is furcsán nézett, az utasok közömbösek voltak. Mondtam a férfinek, hogy legyen kedves, ne beszéljen így a gyerekem előtt.
- Miért ne beszéljek? Te úgyse beszélsz neki erről! (Csuklóból letegezett). Jobb, ha megtudja a gyerek, mi fán teremnek ezek a „vágottfaszú” férgek.
Ennél a mondatnál meghőköltem, nem igazán értettem a viselkedését, de nem tudtam, és nem is akartam válaszolni, folytatta tovább. (Ha a Pesti Bulvárban le lehet írni ezt a szót, de ha nem akkor kipontozzátok.)
- Te is idebaszod a közalkalmazotti papírod. Azt ki fizeti ki szerinted neked? Hogy te olcsóbban utazz? Az adófizetők.
(Nem értettem, mi a baja az illetőnek, mert én is adófizető vagyok, és nem tudtam mire vélni a támadását sem. Ennek ellenére folytatta)
- Közalkalmazott vagy, mi? Örülj, hogy az vagy, és örülj neki, hogy olyan kormányunk van, aki ezt biztosítja neked. Ha nem lenne, már biztos niggerek erőszakolnának kutyaláncon. Mire neveled a fiadat? Mi az, hogy megmondod, hogy lehet beszélni előtte? Buzinak neveled, liberálisnak vagy minek?
Ezen a ponton Gergő már pityeregni kezdett, az utasok is nyugtalankodtak, de senki nem szólalt meg, a férfi felesége fejlesütve ült, látszott rajta, hogy szégyelli a férjét, de nem mer megszólalni. Megálltunk egy településnél, addigra a fiam már zokogott. A férfi pedig magából kikelve zúdította ránk a válogatás nélküli szitkokat. Mondtam neki, hogy szálljunk itt le, megvárjuk a következő buszt, és majd azzal megyünk. Semelyik utastársunk nem szólalt meg, csak szánakozva néztek ránk. A férfi még akkor is üvöltött, amikor már leszálltunk.
Egy óra volt a következő járatig, Gergő sírt, remegett, én is sírtam már akkorra. Volt a megállóban egy fagyizó, megpróbáltam kiengesztelni, de nem kért fagyit. Nem kért semmit. Elment a kedvünk a vakációtól. Milyen ország ez, ahol egy vélt nézet miatt nekünk támadnak, és ahol senki nem véd meg bennünket? Milyen országban kell felnőnie Gergőnek, ahol már hatévesen ilyeneket lát? Meddig bátorítja még a kormány az ilyen erőszakos, bántalmazó „férfiakat”?
Én csak szeretnék nyugodtan élni, és felnevelni a gyermekemet. Mást már nem merek remélni. Gergő talán szebb korszakot fog átélni felnőtt korában. Én ebben bízom csak. Köszönöm, hogy elolvastátok!”