Ezen garantáltan meg fog lepődni: kiderült, miért adott el mindent Simicska Lajos

Simicska Lajos tegnap eladta mindenét – ezt korábbi üzlettársa, Nyerges Zsolt közleményéből tudhattuk meg, de hogy miért szabadult meg építőipari, média, illetve reklámpiaci érdekeltségeitől, az csak most derült ki.

A Népszava szerint Simicska azért szállt ki az üzleti életből, mert úgy érezte nincs esély Orbán leváltására. Demokratikus úton biztos nincs.

A lap úgy tudja, hogy a cégeit megvásárló vevő, Nyerges Zsolt tegnap többször is hívta Vörös Józsefet, aki nemcsak a MAVIR felügyelőbizottságának elnöke, hanem Mészáros Lőrinc ügyvédje és Orbán Viktor egyik legbizalmasabb embere.

Az egész ügylet egy háttéralkut sejtet: Cserébe azért, hogy Simicska leteszi a fegyvert és a megfelelő áron eladja érdekeltségeit az Orbánhoz közel álló Nyergesnek, elmehet békével.

Simicska belefáradt az egészbe, és mivel már ő maga is belátja, hogy Orbán 2030-ig biztosan hatalomban marad, ezért nem próbálkozik tovább.

„Egy ilyen kétharmad után Lajosban megerősödött a meggyőződés, hogy nincs értelme folytatni, Orbán Viktort valószínűleg nem lehet demokratikus eszközökkel leváltani” – nyilatkozta a lapnak a milliárdos egyik ismerőse az ügylet mögött Simicska részéről valószínűleg meghúzódó lélektani tényezőket.

A lap szerint Simicska környezetének szent meggyőződése, hogy 2018 áprilisában választási csalások nélkül döntetlen-közeli lett volna az eredmény. Ebben az esetben folytatta is volna, de így annyira értelmetlennek tartja a harcot, hogy inkább feladta.

Mivel az újabb kétharmadot az ellenzék és a társadalom is elfogadta, ő miért harcoljon.

„Lajosban ráadásul az elmúlt időszakban megerősödött a meggyőződés, hogy a nemzetközi korszellem változásait nézve Orbán Viktornak valóban megvan az esélye rá, hogy 2030-ig hatalmon maradjon. Lajos akkor 70 éves lesz. Akkor már mit kezdjen? Akkor kezdje megújítani a magyar politikát?” – nyilatkozott az ex-oligarcha ismerőse.

Simicska példája intő jel lehet minden Fidesz-közeli oligarchának. 10 éve még senki nem gondolta volna, hogy a párt legbefolyásosabb embere, aki mindent nyert és mindent vitt, egyszer minden elveszíthet.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!