Titkos ellenőrök tűntek fel Budapesten – elképesztő, hogy mi a dolguk

Képünk csak illusztráció.
Közbeszerzési Értesítőben megjelent egy anyag, amit a Népszava szúrt ki. Ezerint az Óbudai Parkolási Kft 15 zónában, legalább 50 prkolóőr napi munkáját figyeltetné meg: a „rendszeres feddhetetlenségi ellenőrzés” keretében a fedett revizorok váltakozó időben járőröznek – havonta egyszer minden zónát át kell világítaniuk, és kéthavonta minden parkolóőr munkáját, ruházatát és felszerelésének meglétét is vizsgálni fogják, persze titokban.
Az ellenőrök ellenőrei nem csak éber szemek lesznek, a  pályázatban meghatározott feladatkörük, hogy kísértésbe is vigyék az óbudai parkolóőröket. Havonta minimum nyolc „próbavásárlást” kell végrehajtaniuk, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy megpróbálják valamilyen szabálytalanságra rábírni a parkolóőrt.
Mennyibe is kerül mindez?
A Népszava beszámolója szerint eredetileg 120,8 milliósra értékelt tenderre egyetlen, a becsültnél kedvezőbb ajánlat érkezett, így a pályázatot 95,7 millió forinttal vitte el az Operatív Team Kft. A nyertes cég ügyvezetője, Éliás Tibor, aki egyben komolyabb pozíciót tölt be az Óbudai Parkolási Kft.-nél is, ő a parkolás-üzemeltetési vezető az önkormányzati tulajdonú cégnél.
Elgondolkodtató, hogy a mindenki ellenőriz mindenkit elv már a parkolóőrök esetében is működő formula, ráadásul nem kevés pénzért. Ellenőrök, akik ellenőröket ellenőriznek. Az ő munkájukat ki fogja kontroll alatt tartani? 50 ember munkájának revíziója 95,7 millió forintért? Nem lehet túl bonyolult munka szabálytalanul parkolni, vagy megmondani a parkolóőrnek, hogy zsebbe kap egy ezrest, ha nem állít ki csekket. Ezen túl az sem tűnik túlságosan bonyolultnak, hogy három kört menjen az ellenőr-ellenőr autóval, hogy megvizsgálja a parkolóőrök ruházatát.
Kik fogják ellátni ezt a feladatot, és mennyit kapnak ezért? Annyi biztos, hogy a 95,7 millióból futni fogja a bérükre. (Is.)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!