Nekitámadt Orbánnak a híres professzor – ezt megemlegeti a miniszterelnök

A Kaáli Intézet a legnagyobb magyarországi lombikcég, mely rengeteg meddő párt segített hozzá, hogy gyermekük legyen. Kaposváron hét év után tavaly év végén zárták be a kirendeltségüket, mert bár az intézetnek jó a híre, és ragaszkodnak a hálapénz nélküli ellátáshoz, mégsem vonzott elegendő párt Kaposvárra, így nem volt működőképes.

Kaáli professzor szerint elegendő magát az eljárást pluszpénzekkel támogatni, és akkor nem kerül adófizetői forintokba új infrastruktúra kiépítése, hiszen a kapacitás már most is elegendő kétszer ennyi baba megszületéséhez, akik a támogatás szerény mértéke miatt nem születnek meg ma Magyarországon.

Kaáli Gézának gyerekek tízezrei köszönhetik életüket, családok tízezrei hálásak, hitelesen el tudja mondani, hogy mi történik az intézetben, hiszen 25 éve foglalkozik a lombikbébi programmal (A lombikbébiprogramok mintegy 70 százalékát ma a Kaáli intézetek végzik Magyarországon).

Kaáli professzor ez ügyben írt nyílt levelet a miniszterelnöknek, amit most változtatások nélkül közlünk:

„Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrhoz

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Lelkesedéssel és reményteli várokozással fogadták a gyermektelen párok Lázár János miniszter úr bejelentését, mely szerint néhány héten belül Ön közzétesz egy, a katasztrofális demográfiai helyzet javítását célzó intézkedéssorozatot. A miniszter úr tájékoztatása szerint mind a gyermeket nevelő családok, mind a még csak gyermeket tervező párok számíthatnak a régi intézkedések kiegészítésére és újabb állami támogatásokra.

Közismert tény, hogy a magyar nők gyermekvállalási kora az európai trendekhez hasonlóan kitolódott, és emiatt a meddőségi problémákkal küzdő párok száma folyamatosan emelkedik. Jelenleg ott tartunk, hogy a gyermeket vállalni szándékozó párok mintegy 20-25 százaléka meddőségi problémákkal küzd. Nekik kizárólag orvosi segítséggel lehet gyermekük. Több európai országban az éves születésszámnak már közel 10 százaléka meddőségi kezeléseknek köszönhető. Ez az arány Magyarországon csak négy százalékra tehető.

Az Ön médiában közzétett céljához – miszerint 2030-ra évi 30 ezer fővel is növelni kell a születendő gyermekek számát – a meddőségi intézetek hathatósán hozzá tudnak járulni, sőt, figyelemmel az említett fertilitási jellemzőkre, közreműködésünk elengedhetetlen. Az állami és a magán lombikbébi centrumokban dolgozó orvosok, szakemberek eddig is elkötelezetten segítették gyermekhez a náluk jelentkező párokat. Mint az élet olyan sok területén, itt is az anyagi erőforrások hiánya jelenti a legfőbb problémát. Az elmúlt években az Ön kormánya több ízben foglalkozott a kérdéssel. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kérésére az OEP készített egy jelentést, amely egyértelműen kimutatta, hogy a meddő párok optimális támogatása milyen komoly mértékben emelné a szülések számát. Ha a javasolt intézkedések már akkor bevezetésre kerültek volna, ma hazánkban 10,000 gyermekkel több élne. A meg nem született gyermekek számát Zombor Gábor államtitkár úr is megerősítette a médiában, de a beígért, több gyermeket eredményező intézkedések továbbra is váratnak magukra.

A meddő párok gyermekhez jutásának a legfőbb akadálya az un. teljesítmény volumen korlát, mely megszabja és korlátok közé szorítja, hogy hányan eshetnek teherbe évente TB-támogatott lombikbébi módszerrel. Meggyőződésem, hogy a Miniszterelnök úr számára elfogadhatatlan, hogy bárki is szándékosan csökkentse a születendő gyermekek számát. Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz, hogy töröljék el a gyermekek ezreinek megszületését akadályozó teljesítmény volumen korlátot a lombikbébi kezelések tekintetében – ahogy az nyilvánvalóan a szülésekre sem vonatkozik. Egy ilyen döntés eredményeként az OEP elemzése szerint a lombikbébi módszerrel született gyermekek száma az évenkénti 2.000-ről 3.500-ra emelkedne.

A demográfiai helyzet enyhítésére szánt javaslatommal azért fordulok Önhöz nyílt levélben, mert Ön a magyarság fennmaradását szívügyének tekinti, és átérzi, hogy hazánkban minden egyes gyermek megszületése nemzeti érdek is. Úgy tűnik, szakpolitikusi szinten nincs meg ez az elkötelezettség.

A Kaáli Intézetnek, mely 2017. május 26-án ünnepeli megalapításának 25. évfordulóját, 25.000 gyermek köszönheti életét. A teljesítmény volumen korlát eltörlése esetén minden meddőségi központban, így intézetünkben is megduplázódna az elért terhességek és szülések száma. Amennyiben a kormányzat részéről valaki részt óhajt venni ünnepségünkön és néhány szóval bátorítani, biztatni a gyermekre vágyó párokat, nagy szeretettel várjuk.

Budapest, 2017. 05. 22.

Tisztelettel: 
Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza, a Kaáli Intézet alapítója

MTI / OTS

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!