Nem bírják elviselni az igazságot, cenzúrázni akarják az internetet

Az elmúlt hetekben számos megkeresést kaptam civil szervezetektől és állampolgároktól az uniós szerzői jogi törvény tervezett módosítása miatt, mondván ez a reformterv sérti az internet szabadságát. Egyetértek velük. Határozott álláspontom, hogy a szerzői jogi irányelveket érdemes az internetes platformok és közösségi oldalak térnyerése után felülvizsgálni, az új szabályozás azonban semmiképp sem korlátozhatja az internetes tartalmak szabad megosztását, vagyis a közösségi webhelyek alapvető lényegét.

Az uniós irányelv tervezete ugyanis jelenleg arra irányulna, hogy a jövőben az adatvédelmi- és szerzői jogi visszaélések elkerülése érdekében a weboldalak és az internetes szolgáltatások tartozzanak a jelenleginél jóval nagyobb felelősséggel a náluk megjelent tartalmakért. A gyakorlatban ez annyit jelentene, hogy például a legismertebb közösségi platformokra feltöltött tartalmakat (akár kis videók, mémek) az érintett weboldalak kötelesek lennének még megjelenés előtt megszűrni és szükség esetén letiltani; ellenkező esetben súlyos büntetésre számíthatnak. Ez a fajta cenzúra álláspontom szerint nem segíti elő a szerzői jog egyébként fontos védelmét, ellenben megöli az internet lényegét és szabadságát.

Az Európai Parlament jogi ügyekért felelős bizottsága (JURI) legutóbbi ülésén tárgyalta a javaslatot és – többek között Szájer József fideszes képviselő szavazatával – szűk többséggel ugyan, de támogatta a szólásszabadság-ellenes 13. cikkely megtartását a csomagban. A javaslat várhatóan a jövő heti plenáris ülés napirendjén is szerepelni fog; bár ezt ellenző aláírásgyűjtés már indult az ügyben. Egy bizonyos, hogy ha szavazni fogunk róla, úgy én a szólás- és információszabadság oldalára állok majd és nem fogom hagyni, hogy az újkori ipari forradalom jelentős vívmányai miatt elénk kerülő kihívásokra olyan válaszok szülessenek, amelyekkel épp ezeket az elért vívmányokat romboljuk le. Megharcoltunk a roaming-díjak eltörléséért is, remélem, hogy ezt a szerzői jogi csomagban szereplő cikkelyt sem fogja végül a többség támogatni. Hogy a Fidesz melyik oldalon áll az ügyben, azt már tudjuk.

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százkilencvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!