Hogyan fogja megmagyarázni? Orbán különös ígéretet tett a CEU-val kapcsolatban

hvg.hu információi szerint még tavaly ősszel eldőlt a CEU sorsa. Akkor ugyanis arról döntött az egyetem vezetése, hogy ha Orbán nem bukik meg idén áprilisban, vagy nem hagy fel a Fidesz a jelenlegi politikával, akkor Bécsbe teszik át székhelyüket.

Michael Ignatieff, a CEU rekrora már korábban jelezte is: ha június végéig a kormány nem méltóztatik aláírni azt a New York állammal megkötendő szerződést, amely a CEU sorsát rendezné, akkor Bécsben folytatják oktatói tevékenységüket.

A lap úgy tudja, hogy kedden a CEU vezetése azt fogja nyilatkozni, hogy mégis Budapesten maradnak – ami nehéz helyzetbe fogja hozni Orbán Viktort. Sajtóértesülések szerint az egyetem sorsa – tehát, hogy maradnak-e Budapesten vagy sem – dönthet a Fidesz Európai Néppárti tagságáról. Ez pedig nagyon fontos kérdés a miniszterelnöknek, aki most úgy látszik beleszorult a saját maga által generált katyvaszba.

Egy, a néppárti tárgyalások részleteit ismerő, befolyásos fideszes a helyzetet múlt szerdán úgy vázolta a lapnak, hogy

Orbán a Néppárt vezetőinek már megígérte, nem üldözi el Budapestről a CEU-t,

azt azonban nem garantálja, hogy az intézmény „magától sem hagyja itt a fővárost” – Orbán ugyanis erre játszik. Persze senki nem hülye annyira, hogy ne lásson át a szitán: az egyetem nem akart elmenni, a „saját belátás” pedig csak külső nyomás eredménye lehet.

A CEU vezetése pontosan tudja, hogy most megfogták Orbánt: Bécs városa a Közép-európai Egyetemmel egyetértési nyilatkozatot írt alá egy fiókintézmény létesítéséről: az áprilisi nyilatkozat szerint Bécs szeptember végéig megkötné a bérleti szerződést a CEU-val, amely a 2022-23-as tanévben kezdené meg működését az osztrák fővárosban.

Ugyanakkor az a lehetőség is nyitott, hogy az intézmény már 2019 őszén megnyissa kapuit, hiszen megfelelő helyszínt már találtak az osztrák fővárosban – így most már biztosabb a talaj az ország egyik legnívósabb egyeteme alatt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!