Lecsaptak: 100 milliárdos bírsággal sújtják Magyarországot a kormányközeli szégyenprojektek miatt

MTI-fotó: Koszticsák Szilárd

Az Európai Uniós ellenőrök és a magyar lakosság között az a különbség, hogy utóbbi elnézi, vagy egyáltalán nem foglalkozik a különféle tenderek visszaéléseivel, a havermutyik kérdéskörével. Előbbiek azonban teljes átvilágítással ellenőrzik az Orbán-kormányt és holdudvarát. Ezúttal átfogó vizsgálat keretében huszonkilenc projektből huszonnégyben találtak kivetnivalót.

A 24.hu információi szerint a különféle Mészáros Lőrinc-projektek miatt például több mint húsz milliárd forint áll majd a számlán, de a Miniszterelnökség, azaz az uniós pénzeket osztó szervezet miatt is bukunk három milliárdot.

Az összkár százmilliárd forintnál nagyobb lesz.

Különösen kínos ez annak fényében, hogy 2015-ben már erős figyelmeztetés érkezett Brüsszelből. A közbeszerzések ellenőrzési rendszerét vizsgálva akkor minden harmadik-negyedik eljárásban találtak súlyos szabálytalanságot. A hiba rendszerszintű volt, és Brüsszel a hibaarány alapján akár le is állíthatta volna valamennyi operatív program finanszírozását. A helyzet azóta romlott, hiszen most 29-ből 24 projektben találtak kivetnivalót.

A százmilliárd forintos bírságot azonban nem az érintettek fogják megfizetni, vagy azok, akik visszaéléseket követtek el, hanem mindenki, aki adót fizet Magyarországon, ugyanis a büntetés kollektív.

Egészen addig tehát, amíg a kormányunk nem tartja be a szabályokat, gardírozza a hozzá közelálló cégeket, a magyarok fizetnek rá, méghozzá súlyos mértékben.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!