Újra masírozni fognak? Jön a kegyelemdöfés a Jobbiknak!

Forrás: jobbik.hu

Bekövetkezett amire régen számítani lehetett, kettészakadt a Jobbik. Az utóbbi napok kilépési hulláma, amelyben nem csak egyszerű párttagok, de önkormányzati képviselők, polgármesterek is részt vettek, előrevetítette a Jobbik teljes kettéhasadását. A kérdés csak az volt, hogy egy kisebbség hagyja-e el a pártot, vagy az elnökválasztás szinte 50-50 százalékos eredménye fog tükröződni a kilépők számában.

Azt maga Toroczkai László sem tudta mi lesz a fogadtatása a párton belül az új mozgalmának, nagyon óvatosan is fogalmazott ezekben a kérdésekben, de a hétvégi rendezvényük bebizonyította, van igény egy új pártra, amely visszanyúl a Jobbik igazi gyökereihez. Gyakorlatilag nem várhatunk mást, minthogy visszatérjenek a magyar politikába a már a háttérbe szorult gárda masírozások, újra előkerüljön a „cigánybűnözés” mint fogalom, és a régi Jobbikra jellemző nettó rasszizmus.

A jövő kérdése az, hogy maga a Jobbik túléli-e azt, hogy legradikálisabb tagjai, akiknek a megerősödését köszönheti, elhagyják. Túl tudja-e magát tenni azon, hogy minden olyan retorikai és mozgalmi elem, ami országos párttá tette, most újra reflektorfénybe kerül, de már más pártnál? Felül tudja-e írni ezt a parlamenti jelenlét, annak minden erőforrásával, média megjelenésével, miközben nyakukon az adományozási botrány és az ÁSZ büntetés. Az új elnököt alig lehet látni a médiában, miközben Toroczkai lubickol a különböző hírműsorokban, a kormányzati média pedig egyértelműen sztárolja.

Nem fogunk egy könnycseppet sem hullajtani, ha a Jobbik meg a most alakuló Még-Jobbik oda kerül támogatottságban ahova való,  2-3 százalék mindig lesz, aki büszkén és hangosan  fogja vállalni, hogy sötét mint az éjszaka. Reméljük, több sosem lesz.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!